language

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Helyek:

Németország highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

VIZSGÁLAT A VOLKSWAGEN FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ELNÖKE ELLEN

A piac manipulálásának gyanújával vizsgálatot indított a braunschweigi ügyészség a Volkswagen AG felügyelőbizottsági elnöke, Hans Dieter Pötsch ellen a dízelbotránnyal kapcsolatban – közölte vasárnap a Volkswagen. A vizsgálat a német szövetségi pénzügyi felügyelet (Bafin) feljelentése alapján indult.

Beckenbauert is elérte a korrupciós botrány

Wolfgang Niersbachnak, a Német Labdarúgó Szövetség elnökének hétfői lemondásával még csak elindult az a lavina, amelyet a 2006-os németországi vb odaítélésével kapcsolatos, vélelmezhető szavazatvásárlás napvilágra kerülése provokált. A terebélyesedő botrány következő áldozata a német futball legendája, Franz Becken­bauer lehet.
Találatok: [3]  Oldalak:   1