language

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Kulcsszavak:

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Kitiltják a korrupciót az olimpiáról

Angol, kanadai, görög, olasz, kínai és brazil tapasztalatokat is felhasznál az Állami Számvevőszék ahhoz, hogy 2024-ben korrupciómentes olimpiát rendezhessen Magyarország. A jövő év tavaszán Budapesten gyűlnek össze azon államok számvevői, ahol az elmúlt másfél évtizedben ötkarikás játékokat tartottak. A külföldi ismeretek már csak azért is fontosak lehetnek, mert utóbb nem egy országban komoly hiányosságokat, visszaéléseket tártak fel a sportesemények kapcsán.

Sikkasztás miatt vádat emeltek Gömöri Zsolt ellen

Sikkasztás miatt vádat emeltek Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) korábbi elnöke ellen, a hűtlen kezelés miatt folytatott nyomozást azonban bizonyítottság hiányában megszüntették.

Görgényi Gábor: Korrupciómentes olimpiát terveznek

Még el sem nyerte Magyarország az olimpiarendezés jogát, az Állami Számvevőszék már hozzálátott annak feltérképezéséhez, hogy a játékok megszervezésekor mely pontokon merülhet fel a korrupció lehetősége, s miként kerülhetők el a visszaélések. A számvevők az elmúlt egy-másfél évtized téli és nyári olimpiáinak tapasztalatait is mérlegre teszik.
Találatok: [3]  Oldalak:   1