language

Helyek:

Intézmények:

Magyar Katolikus Egyház highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Újabb 18,5 milliárd forintot ad a kormány egyházi beruházásokra

Idén és a következő két évben fizetik ki.

A külügy bankja adott pénzt arra a templomra, ahova Szijjártó Péter jár imádkozni

A Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébánia tavaly és idén is több tízmillió forinthoz jutott.

Hamarosan a teljes felsőoktatásban kiépül a pártállami rendszer

Befejezéséhez közeledik az egyetemek kormánypárti magánosítása, azaz ezen a fronton is átveszi az uralmat a NER.

A járványpénzek is két hullámban érkeztek az egyházhoz – táblázatban a milliárdok

A koronavírus terjedési üteméhez igazodva érkeztek a járvány miatt kiutalt források, illetve más, a költségvetésbe előre be nem tervezett jogcímen juttatott rendkívüli támogatások 2020-ban az egyházakhoz.

Csak nyolc állami egyetem marad?

Pár hét múlva kevesebb állami egyetem lesz, mint nem állami, de nagyon úgy tűnik, hogy tovább fogynak az előbbiek.

Csak úgy szórja klientúrájának a műemlékeket az Orbán-kormány

Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott „az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről”, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.

Leleményes jogcímeken dőlt a pénz az egyházakhoz a járvány alatt

Miközben a veszélyhelyzet miatt a templomok is bezártak, az Orbán-kormány a szokásosnál is lelkesebben szórta a közpénzt az általa kiválasztott egyházaknak. Jutott az állami milliárdokból újabb templomfelújításokra és a lelkészek jövedelemkiegészítésére, valamint számos ingatlan tulajdonjogát is megkaphatták a járvány alatti törvénykezésnek köszönhetően.
Találatok: [7]  Oldalak:   1