language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off

Személyek:

Magyar Levente highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Nem tudni, mennyit költöttek az OPNI helyén épülő elitiskolára, ahol nyolc év múlva talán elindul az oktatás

Bő három évvel azután, hogy kiderült, nemzetközi iskola nyílhat az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyén és szűk kettővel azután, hogy a kormány kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a projektet, még mindig csak hallomásból lehet tudni arról, hogy talán majd 2032-ben kezdődhet el ott a tanítás.

Rózsadombi villába költözött a Szijjártó embereivel kitömött ingatlanos alapítvány

Leadta 2022-es pénzügyi beszámolóját a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány, valamint két cége, a Manevi Zrt. és a Comitatus-Energia Zrt. is. A korábban állami tulajdonú vállalatok 3,6 milliárd forint hasznot termeltek tavaly a kormány által létrehozott szervezetnek, amelyet Szijjártó Péter külügyminiszter emberei vezetnek. A beszámolókból az is kiderül, hogy tavaly egy közös, új székhelyre költözött az alapítvány és két cége. A főváros II. kerületében található ingatlan tulajdonosa Matolcsy György unokatestvérének cége.

Gigászi összegbe kerülhet az adófizetőknek a lipótmezei fizetős elit gimnázium

Több tízmilliárd forint is lehet a Gyurcsány-kormány idején bezárt lipótmezei pszichiátria átalakításának költsége. Az új intézmény elsősorban a visegrádi országokból vár diákokat, akik olyan nemzetközi érettségit szerezhetnek, amelyet elfogad például a Harvard, a Sorbonne vagy az Oxfordi és a Cambridge-i Egyetem is.

A kormány kiszervezte a 9 millió euróért megvásárolt szlovéniai wellnessközpontot is

Majd egy évvel az erről szóló törvény után megszületett a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány, és birtokába kerültek a neki szánt jelentős állami vagyonelemek. Köztük a 9 millió euróért vett lendvai wellnesskomplexum.

Luxusterepjáró Szijjártó Péter helyettesének

Drága kocsit kapott az államtól a külügyminiszter első számú helyettese, Szabó László. Szijjártó Péter másik államtitkára pedig E osztályú szolgálati Mercedest hajt, miközben a miniszterek, államtitkárok többsége be kell érje a Skodákkal. Ám nekik sincs okuk panaszra, többen új kocsit kaptak tavaly, pedig Lázár János a nyáron még azzal dicsekedett, hogy takarékoskodási céllal lefújták az autóbeszerzést.
Találatok: [5]  Oldalak:   1