language

Intézmények:

Magyar Művészeti Akadémia highlight_off

Magyar Művészeti Akadémia

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 1992-ben művészek által létrehozott magyarországi civilszervezet. A rendes, pártoló és tiszteletbeli tagok száma összesen kb. 150 fő. Az egyesületet 2011-ben a második Orbán-kormány kezdeményezésére hozott 2011. évi CIX. törvény köztestületté nyilvánította, sőt ezt a 2012-es új Alaptörvénybe is beleírták. Az MMA tagjai állami életjáradékban részesülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [33]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Viszi a NER az Andrássy úti palotákat is

Minden kell a NER-nek: ahogy bekebelezik a Városliget és a környék villáit, a budai vár történelmi épületeit, úgy viszik az Andrássy úti palotákat is.

Vasút helyett katolikus kongresszus, falu helyett város – a kormány ismét pénzeket csoportosított át

Egy forrásból 1,2 milliárdot a Magyar Művészeti Akadémiának is találtak. A kormány továbbra is lazán értelmezi a gazdaságvédelmi alap fogalmát, mert egy szerda este megjelent kormányhatározattal ismét milliárdokat csoportosított át például sportra.

Hol nyíltan, hol lopakodva gyarmatosítja az oktatást és a kultúrát a Fidesz

Amit tud, visz a kormánypárt, most éppen a POSZT-ot cseni el Pécstől. De nem csak az ellenzéki településeket bünteti. A már több százmilliárd forintra rúgó vásárlások, beruházások, kiszervezések, "megmentések" adandó esetben a hatalomátmentést is szolgálhatják.

Csak úgy szórja klientúrájának a műemlékeket az Orbán-kormány

Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott „az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről”, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.

Jócskán emelik az MMA tagjainak életjáradékát

Újra megemeli a kormány a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjainak életjáradékát – derült ki a Magyar Közlönyből. A vonatkozó kormányrendelet szerint a tagok havi életjáradéka az idei összegekhez képest 30-30 ezer forinttal nő, így 2019. január elsejétől rendes tag esetében 350 ezer forint, levelező tag esetén 280 000 forint lesz a díj.

Újabb közel 800 milliót kapott az MMA a művészjáradékokra

A kormány 780 millió forintos többletforrást biztosít a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) számára, amit a tavaly év végén megállapított művészjáradékra fordíthat majd a köztestület – jelent meg még a hétfői Magyar Közlönyben. Az MMA csütörtökön az MTI-n keresztül erősítette meg, hogy a közel 800 milliós pluszt 1300 művész havi járadékára fordítják.

Az MMA elnök zenekara sem maradt ki a nagy karácsonyi kulturális pénzkiosztásból

Az Orfeo együttes nem zárja szomorúan az évet. 190 millió forintot adott az állam annak a régizenében utazó Purcell kórusnak és Orfeo zenekarnak, melynek alapító-karmestere az a Vashegyi György, aki októberben lett a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

A műemlékvédelmet is lenyeli az MMA

Építészeti és műemlékvédelmi gigaprojektre készül a Magyar Művészeti Akadémia és ehhez milliárdokat is kaptak. Mindez csak előleg lehet. hirdetés

Az MMA-hoz kerül a műemlékvédelem?

A kormány idén nyárra felszámolta a műemlékvédelem teljes intézményes-tudományos hátterét: amint arról korábban hírt adtunk, a többéves folyamat augusztusra befejeződött. Akkor számolták fel a Miniszterelnökség helyettes államtitkárságán belülre száműzött műemlékvédelmi tudományos részlegét, olyan abszurd módon ráadásul, hogy a művészettörténész szakembereket egy másik államtitkárságra irányítva nyolc általánossal végezhető munkára fogták: előfordult, hogy abc-sorrendbe rendeztettek velük neveket.
Találatok: [33]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>