language

Kulcsszavak:

kémkedés highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Börtönbe vonult Gyurcsány egykori titkosszolgálati főnöke

Szerda reggel bevonult a börtönbe a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója, Galambos Lajos – értesült a Magyar Nemzet. A Gyurcsány-kormány volt elhárítófőnökét többek között azzal vádolta meg az ügyészség, hogy százmilliós összeggel vesztegette meg őt Jakubinyi Róbert, az alvilág ismert alakja. Galambos mindezekért szeptemberben négy év letöltendő börtönt kapott jogerősen.

Kémbotrány: új eljárás Szilvásyék perében

Megsemmisítette az elsőfokú, elmarasztaló ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a Szilvásy György volt titokminiszter, a Nemzetbiztonsági Hivatal két korábbi vezetője, valamint egy magánszemély ügyében kémkedés vádjával folyó büntetőperben pénteken kihirdetett másodfokú végzésével.

Alakul a szocialista börtönválogatott

Kémkedés, az ország nemzetbiztonsági érdekeinek veszélyeztetése, állami földterületekkel és az önkormányzati vagyonnal való visszaélések, békés demonstrálók megveretése, korrupció – büntetőjogi szempontból így írható le a Gyurcsány Ferenc vezette kormányok működése.

Kémügy: nem vizsgálhatja a bizottság a dokumentumokat

Nem tekinthetnek be a volt titkosszolgálati vezetők perében keletkezett iratokba az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a tagjai, egyebek mellett ezt tartalmazza a Debreceni Törvényszék elnökének a parlamenti bizottság elnökéhez írt válaszlevele – tájékoztatott a Veszprémyné Szajkó Márta, a törvényszék sajtótitkára csütörtökön.

Államellenes bűncselekmény gyanúját bizonyítják a dokumentumok

Megalapozottan és minden kétséget kizáróan bizonyítják az államellenes bűncselekmény gyanúját azok a dokumentumok, amelyek a kémbotrány néven elhíresült, a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) által folytatott eljárásban a nyomozó hatóság birtokába kerültek – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

Államellenes bűncselekmény: négyen a vádlottak padján

A Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) napokon belül befejezi a kémbotrány néven elhíresült nyomozás iratainak ismertetését és még idén négy személy ellen emel vádat államellenes bűncselekmény elkövetése miatt – tudta meg a Magyar Nemzet.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>