language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Személyek:

Rényi-Vámos Krisztina highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Prostituáltak és vesztegetés a reptéri taxitenderben?

Örömlányokkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval fizetett a reptéri taxitender győztese 2009-ben a repteret üzemeltető cég több vezetőjének – értesült az MTI Hírcentrum.

Őrizetben a Zóna Taxi egykori vezetője

Különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt őrizetbe vette a rendőrség a Budapest Airport (BA) Zrt. volt jogi igazgatóját és helyettesét, valamint a repülőtéri előtér vezetőjét és a Zóna Taxi egykori igazgatóját – az erről szóló lapinformációt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kedden megerősítette az MTI-nek.

Sokmilliós botrány: még nem ért véget a történet

Vádemelést javasol a rendőrség Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport és Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója ellen. Az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek.

Privatizációs vizsgálatok Újbudán

Már megérkeztek a Budapesti Rendőr-főkapitányságról a XI. kerületi vesztegetési ügyben ismeretlen tettes ellen még májusban indított büntetőeljárás aktái – tájékoztatta lapunkat Skoda Gabriella.

Bővült Sziebert bűnlajstroma

Ismét vesztegetéssel, összesen pedig hat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a rendőrség Sziebert Györgyöt. A BKV Zrt. előzetes letartóztatásban lévő volt jogi igazgatója a nyomozás legfrissebb adatai szerint tavaly nyáron egy bankvezetőnek, illetve egy ingatlanforgalmazó cégnek fizetett két és fél millió forint kenőpénzt, hogy fél áron megvehessen egy értékes budai ingatlant.

Elbékávésodásunk története

Az érintetteken kívül ma már mindenki úgy véli, hogy a rendszerváltás óta eltelt húsz év egyik legnagyobb botránya, ami a BKV-nál zajlott az elmúlt években. Cikkünk a maffiaszerű bűncselekmény-sorozat kuszának tűnő szálait foglalja össze a gyanús ügyek kirobbanásától kezdve az elhíresült nokiás dobozon át egészen a bűnszervezetté minősítésig.

Folytatódik a reptéri botrány

Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Sziebert Györgyöt, a BKV és Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport (BA) volt jogi igazgatóját a nyomozók – tudta meg a Magyar Nemzet.

Két hónapig még biztosan a dutyiban maradnak a jogi igazgatók

Újabb két hónapig maradnak előzetesben a BKV-ügy BA Zrt.-hez köthető nyomozás gyanúsítottjai. A bíróság jóváhagyta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) kezdeményezését.

BKV: elterelő hadművelet?

Boruzs András, az SZDSZ fővárosi elnöke vélhetőleg tényleges munkavégzés nélkül vett fel pénzt a BKV-tól – derül ki a közlekedési cég könyvvizsgálati jelentéséből.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>