language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Intézmények:

Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.

A Magyar Villamos Művek Energetika Zrt. (rövid neve: MVM Zrt.) egy olyan állami tulajdonban lévő vállalatcsoport, amely hazai egyetemes szolgáltatást nyújt a földgáz- és villamos energia területén valamennyi lakossági ügyfélnek. Ez egy többéves folyamat része volt, amelynek eredményeképpen a korábbi szolgáltatók felvásárlásra és újrabrandelésre kerültek az MVM által.

2022-től egyetemes gáz- és áramszolgáltatóként működik az MVM Energetika, miután megvásárolta az E.On áramszolgáltót. A 2015-ben alapított nemzeti közműszolgáltató cég, az NKM, mely a villamosenergia-, és a gázszektorban, továbbá a távhőágazatban tevékenykedik, 2019-től teljes mértékben az MVM-be olvadt.  2019-től a regionális energiaszolgáltató-cégek piacán is nagy átalakulás történt. 2021-ben megtörtént az Elmű-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Korlátolt Felelősségű Társaságfelvásárlása.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

Nyílt levélben osztja ki Iványit a Belügyminisztérium

Nyílt levélben reagált a Belügyminisztérium a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetőjének, Iványi Gábornak a múlt heti bejelentésére. Orosházán viszont a fideszes többségű képviselő-testület tervbe vette, hogy a MET ottani intézményének gyorssegélyt ad a bajban.

Feljelentést tettek a CÖF támogatásával kapcsolatban

A Mindenki Magyarországa Mozgalom feljelentést tett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt

Pert indít a CÖF ellen Márki-Zay Péter mozgalma

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosás miatt.

Orbán Viktor gyerekkori ismerőse és jelenkori gazdasági alteregója a járvány idején sem járhat rosszul.

Orbán Viktor gyerekkori ismerőse és jelenkori gazdasági alteregója a járvány idején sem járhat rosszul. Múlt csütörtökön, a koronavírus-járvány jótékony árnyékában jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy március 26-án a lezárult a Mátrai Erőmű adásvétele: az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (amely kisebbségi részvényesként mindvégig jelen volt az erőműben) 17 milliárd 440 millió forintot adott a többségi részvényekért.

Nem tudta eldönteni az ügyészség, hogy van-e korrupció a CÖF 500 millióért forgatott filmje ügyében

A kormány házi „civiljei“, a Civil Összefogás Fórum mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány több mint félmilliárd forintot kapott az állami tulajdonú MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Az Átlátszó közadatigényléséből kiderült, hogy pontosan 508 milliót kapott a CÖF-CÖKA az állami cégtől.

Mészáros jó időérzékkel vett céget: behúzott egy hatalmas fővárosi tendert is

A Fővárosi Önkormányzat cégei, illetve vidéki víziközmű-társaságok idén nyáron közös közbeszerzési eljárásban kértek ajánlatot járműflottáik biztosítására. Az alkusz egy olyan cég volt, amely rakétaként lőtt ki az utóbbi években, egyre-másra nyeri el az állami megbízásokat. A Hungarikum Biztosítás Alkusz Kft. vezetője eddig is kiváló kormányzati és önkormányzati kapcsolatokkal bírt, ám áprilistól még erősebb hátszéllel rendelkezik: a cégben feltűnt Mészáros Lőrinc és felesége.

Kiemelkedő fontosságú zsebek

A kormány rendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilváníthat egy beruházást, és a korábbi jogszabályok sokszori módosítgatásával Orbánék elérték, hogy a nemzeti mellett az ő érdekeik is érvényesülhessenek.

Közpénz és radír – Eltűnt tízmilliók Orbán főtanácsadójának alapítványánál

Hegedűs Zsuzsa 2010-ben nagy tervekkel és komoly állami pénzek birtokában indította el alapítványát. Az egykori szociológus a legszegényebb családokat akarta önellátó élelmiszertermelésre megtanítani. A célokból mára alig maradt valami, viszont az alapítvány egy kisebb vagyont költött magára. Megpróbáltuk kiszámolni, mennyit és mire.

Átvilágítás: Úgy tűnnek el a tízmilliók Hegedűs Zsuzsa alapítványánál, mint mosásban a zoknik

Hegedűs Zsuzsa alapítványánál, a Minden Gyerek lakjon Jól!-nál tízmillió Forintok fogják magukat és eltűnnek. Az alapítványhoz 2010 óta közel 220 millió közpénzes támogatás érkezett. Az alapítvány a mai napig aktív, habár se postai úton, se vezetékes telefonon nem eléhető. A beszámolókat rendre késve adják le, amikben a megadott, tárgyévi költéseket (a magadott árakkal és darabszámokkal számolva) egyszerűen a végösszeg nem fedezheti.

Hatalmas átverés a Fidesz nagy választási csodafegyvere, sokan mégis beveszik

Nem nehéz úgy rezsit csökkenteni, hogy a világpiacon is nagyon durván lementek az árak. Ahhoz már pofa kell, hogy a kormány még mindig azt mondja, ők harcolnak a magas rezsiköltségek ellen. Ráadásul jön az újabb körös átverés.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>