language

Kulcsszavak:

csempészet highlight_off

Intézmények:

Magyarok Egymásért Szövetség highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Egyházat akart alapítani az alapítvány?

Egyházat is akart alapítani Jakubinyi Róbert, a milliárdos adócsalással és csempészettel megvádolt Egymásért Egy-Másért Alapítvány létrehozója – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.

Elfogták a börtönre ítélése után eltűnt Földesi-Szabó Lászlót

Elfogták Budapesten az adócsalás miatt első fokon börtönre elítélt, a hatóságok által hónapok óta keresett Földesi-Szabó Lászlót, aki ügyvédje szerint kedden reggel érkezett meg külföldről Magyarországra, és az volt a szándéka, hogy feladja magát. A titkosszolgálati kapcsolatokkal is rendelkező Egymásért Alapítvány egykori elnökét hét év börtönre ítélték tavaly decemberben, ő azonban az ítélet kihirdetése közben távozott a bíróságról.

Felszívódott az Egymásért Alapítvány

Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Földesi-Szabó László eltűnésével a jelek szerint a szervezet is kilehelte a lelkét. Erre enged következtetni, hogy az alapítvány telefonos elérhetősége megszűnt, e-mailes megkeresésünkre pedig nem érkezett válasz.

Több éve homályban lévő titkokban reménykedik Földesi-Szabó László

Ügyvédje szerint mindenképpen szeretné felfedni titkait Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány hét év börtönre ítélt elnöke. Politikusok sem az Egymásért-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság, sem az ügyvéd szerint nem fognak rajta veszteni azon, ha Földesi-Szabó feltárja titkait.

Ugrott a mentelmi joga, de Földesi-Szabó feljelent és kampányol

Ismeretlen tettes ellen két feljelentést is tett az Egymásért Egy-Másért Alapítvány vezetője, a vámcsalással vádolt Földesi-Szabó László. Az alapítványi elnök Pakson indul a választásokon és visszautasítja, hogy a BKV-tól kisíbolt pénzekből fedezné jelölőszervezete működését.

Elillanó mentelmi jogok?

Szilvásy György volt titokminiszter és Hatvani Csaba Terézváros MSZP-s alpolgármestere ellen felfüggesztették a büntetőeljárást, mivel előbbi a szocialisták országos listáján, utóbbi a párt egyéni jelöltjeként indul a választásokon. Az ügyészség kezdeményezte mindkét gyanúsított mentelmi jogának felfüggesztését. Eközben Kolompár Orbán roma vezető mentelmi jogának a felfüggesztését a bíróság, Földesi-Szabó Lászlóét, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány elnökéét pedig a vám- és pénzügyőrség indítványozta.

Mentelmi jog – vagy egérút

Összegyűjtötte a szükséges hétszázötven kopogtatócédulát, és hivatalosan is képviselőjelölt lett Földesi-Szabó László, a Magyarok Egymásért Szövetségének elnöke. Földesi-Szabó ellen milliárdos csempészés és sikkasztás vádjával büntetőperes eljárás folyik. Ezt április végéig fel kell függesztenie az eljáró bíróságnak, mert a képviselőjelölteket megilleti a mentelmi jog intézménye.

Képviselőjelölt adócsalás gyanújával

A vám- és pénzügyőrség kezdeményezi Földesi-Szabó László, az Egymásért Egymásért Alapítvány elnöke mentelmi jogának felfüggesztését, miután 225 millió forintos adócsalással gyanúsítják.

Földesi-Szabó László leadta az ajánlószelvényeit

A paksi egyéni 2. számú választókerületben indul a Magyarok Egymásért Szövetsége párt első és eddig egyetlen jelöltjeként a milliárdos vám- és adócsalással vádolt alapítványelnök.

Rejtélyes százmilliót kapott a titkosszolgálati kötődésű párt

Egy felszámolás előtt álló cégtől kapott százmillió forintos adományt tavaly a Magyarok Egymásért Szövetség nevű párt, amelynek elnöke a milliárdos bűncselekményekkel vádolt egykori rendőr, Földesi-Szabó László.
Találatok: [10]  Oldalak:   1