language

Kulcsszavak:

környezetkárosítás highlight_off

Intézmények:

MAL Magyar Alumínium Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [21]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Ha a politika nem szól bele, már rég lezárhatták volna a vörösiszap-pert

Öt év után, decemberben születhet elsőfokú ítélet a 10 halálos áldozatot követelő és száznál több súlyos sérülést okozó vörösiszap-áradat miatt indult büntetőperben. A kártérítési perek is sorra zárulnak le.

Irigység keseríti a vörösiszap áldozatainak életét

Öt év után is szokatlan az új ház, lassan áll helyre a közösség, és vannak irigyek, de már nőnek a fák, és orvos is van Devecseren a vörösiszap-károsultaknak épült lakóparkban. Azért könnyen felszakadnak a régi sebek, pláne, hogy a kárenyhítéssel többen elégedetlenek.

Létezik olyan, hogy fideszes geotechnikai szakértő?

Egy szakértőt kizárt a Veszprémi Törvényszék az eljárásból a vörösiszap-katasztrófa hétfői tárgyalásán, egyről pedig később döntenek – írja a blogján Dr. Sándor Zsuzsa jogi szakújságíró, aki korábban a Fővárosi Bíróság szóvivője volt.

Egymilliárdot követel az állam a Maltól

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) lezárta az alumíniumipari társaságokat érintő vizsgálatát, a több mint egy éven át tartó ellenőrzés során egymilliárd forintos állami követelést állapítottak meg a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-vel szemben - közölte a hivatal az MTI érdeklődésére.

Kehi-feljelentések: a Mal Zrt. egymilliárddal tartozik

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) négy ügycsoportban, összesen 12 tényállás alapján csalás, sikkasztás, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, környezetkárosítás és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen - közölte a hivatal.

Újabb kétes ügyekre derült fény

Több ügyben is büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) annak a vizsgálatnak az eredményei alapján, amelyet a tavalyi ajkai ipari katasztrófa után a kormány utasítására végzett el – írja a pénteki a Magyar Nemzet.

Hogyan zajlott a Mal privatizációja? - videó a tulajdonos kifaggatásáról

A vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság kedden a kormány által felelősnek tartott Mal Zrt. egyik tulajdonosát, Bakonyi Árpádot hallgatta meg. Bakonyi azt mondta, hogy a sajtóban elterjedt tízmilliónál jóval többért vásárolták meg a céget az államtól még a kilencvenes években, és azt állította, hogy a vállalat nagyon szigorú hatósági ellenőrzés alatt volt.

Fény derült a MAL Zrt. múltjára

Nyilvánosságra hozta a kormány az alumíniumipar privatizációs szerződéseit, amelyek igen szövevényes képet rajzolnak ki a devecseri iszapkatasztrófában érintett MAL Zrt. létrejöttéről.
Találatok: [21]  Oldalak:   1 2 3   >  >>