language

Lapok:

Helyek:

Malajzia highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Bocsánatkéréssel intézné el a Goldman Sachs a maláj korrupciós botrányt

A Goldman Sachs egy bocsánatkéréssel akarta elsimítani azt az ügyet, hogy minden jel szerint szerepet játszott Malajzia eddigi legnagyobb korrupciós botrányában. Pénteken Lim Guan Eng malajziai pénzügyminiszter azt mondta, nem érik be ennyivel, 7,5 milliárd dollárnyi kártérítést kérnek a befektetési banktól, írja az MTI.

Politikus ennyit még nem lopott

Bár a botrány már több éve tart, az utóbbi hetekben ért eddigi csúcspontjára az 1MDB nevű malajziai befektetési alap körüli korrupciós ügy, miután hivatalosan is meggyanúsították Najib Razak maláj exkormányfőt. Bár Najib mindent tagad, elég nehéz lesz megmagyaráznia, hogyan találhattak többmilliárdnyi készpénzt és elképesztő luxuscikkgyűjteményt lakásaiban, vagy hogy miért járt mintegy egymilliárd dollár a bankszámláin. Nem csak az ellopott pénz mennyisége elképesztő, a sztorit színesíti, hogy Hollywoodtól kezdve a svájci bankokig mindenki nyakig benne van.

76 milliárd forintnyi érték volt a korrupt maláj miniszterelnöknél

Razak kormányfőként 2,67 milliárd ringgitet (több mint 180 milliárd forintnak) irányított át a teljes mértékben a kormány ellenőrzése alatt álló stratégiai fejlesztési alaptól, az 1MDB-től saját bankszámláira. A volt kormányfő és az alap is tagadta, hogy bűncselekmény történt, a malajziai ügyészség vizsgálata 2016 januárjában felmentette a miniszterelnököt a vádak alól.

Ilyen, amikor focisták irányítják a külkereskedelmet

Derékig elmerült a Quaestor-botrányban, sokáig titkolta közérdekű adatait és szerződéseit, felsővezetésében Szijjártó focista haverja, összekötői között frissdiplomások vannak. Ez a Magyar Nemzeti Kereskedőház, amely tízmilliárdból próbálja pörgetni a magyar exportot olyan egzotikus helyeken, mint Botswana, Ghána és Laosz. Megnéztük, hogy ez mennyire sikerült nekik.
Találatok: [4]  Oldalak:   1