language

Akták:

Vesztegetés az INA privatizációjánál highlight_off

Vesztegetés az INA privatizációjánál

Vesztegetés az INA privatizációjánál

A horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányításának jogát. Sanadert egyszer már el is ítélték az ügyben – de 2015 novemberében szabadlábra került, miután eljárási hibák miatt érvénytelenítették a jogerős ítéletét –, ami kínos üzenet volt Budapestre, hiszen ha volt, akit lefizettek, akkor kellett lennie valakinek, aki lefizetett. A Mol és Hernádi Zsolt viszont minden esetben visszautasította a vádakat. Hernádi Zsolt kiadatását először 2013-ban kérték a horvát hatóságok, ezt akkor a Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy olyan ügyben adtak ki elfogatóparancsot Hernádi Zsolt ellen, amelyben a magyar ügyészség már vizsgálódott, és amelyet bűncselekmény hiányában még 2012-ben megszüntettek. A horvát illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy ez nem befolyásolja a Mol vezetője elleni horvátországi eljárást, ezért az a mai napig tart: a Zágráb megyei bíróság azt állítja, hogy  nem sértették meg a kétszeres eljárás alá vonás tilalmát, ami miatt 2015 novemberében Hernádi Zsolt lekerült az Interpol körözési listájáról, és ami miatt Németország és Ausztria is felfüggesztette a Mol elnök-vezérigazgatója elleni horvát elfogatóparancs végrehajtását.Horvátországnak több mint 30 millió dollárjába (9 milliárd forint) került a döntőbírósági eljárás Mol-INA-ügyben, mivel a magyar cég meg is kontrázta a horvát lépéseket azzal, hogy választott bírósági eljárást kezdeményezett a horvátok állítólagos szerződésszegése miatt. Az eljárást a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indította a Mol, mivel álláspontja szerint csaknem 80 milliárd forint veszteség érte azzal, hogy a horvát kormány nem teljesítette az INA gázüzletágának átvételéről szóló szerződést.  (forrás: Index.hu)

 

A genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottság (UNCITRAL) nemzetközi választottbíróság angol nyelven elérhető teljes ítéletét feldolgozó Heti Válasz azt állapította meg, hogy Horvátország lényegében koncepciós pert indított a legnagyobb magyar vállalat, illetve vezetője, Hernádi Zsolt ellen – úgymond a nemzeti érdekektől vezéreltetve.  2018 nyarán a horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot, ám azt a magyar bíróság újból elutasította.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [367]  Oldalak:   <<  <  24 25 26 27 28 29 30 31 32 33   >  >>

Ismét a Mol vezetői után nyomoz a horvát ügyészség egy horvát lap szerint

Újabb büntetőeljárást indított a horvát ügyészség Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató ellen - írja egy horvát lap. A Mol vezetőjét és több társát "bennfentes információval való visszaéléssel" gyanúsítják.

Mol-INA ügy: felfüggesztették a volt horvát kormányfő mentelmi jogát

Ez a harmadik büntetőügy, amelyben a törvényhozás lehetővé teszi, hogy a hatóságok eljárjanak Ivo Sanaderrel szemben.

A Mol-ügy is szóba került Schmitt horvát találkozóján

A magyar-horvát államfői megbeszéléseken a magyar és a horvát energetikai cégekhez kapcsolódóan az INA privatizációjával összefüggő korrupciógyanúk és azok a horvát tervek is szóba kerültek, melyek szerint korlátozzák a külföldi tulajdon arányát az INA-ban.

A Mol-INA-ügyről kérdezték Kosor kormányfőt

Egy képviselő azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy egyetért-e azzal, hogy hazaárulással érne föl, ha bebizonyosodna, hogy Sanader tízmillió euró kenőpénzért cserébe hozzájárult, hogy a Mol irányítási jogot szerezzen a horvát olajtársaságban.

Törvénnyel védené az INA-t a Mol-tól a horvát kormány

Jadranka Kosor horvát miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy olyan törvényt készítenek elő, amely korlátozná az INA olajvállalat külföldi tulajdonhányadát. A zágrábi magyar nagykövet szerint ez ellentétes lenne az Európai Unió elveivel és előírásaival.

Vádat emeltek Sanader ellen

Mol részéről történt megvesztegetés gyanúja miatt vádat emelt Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen a zágrábi államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK).

Vádat emeltek a volt horvát kormányfő ellen

Hivatalosan is vádat emelt a horvát ügyészség Ivo Sanader volt kormányfő ellen a Molt és a horvát INA olajtársaságot is érintő megvesztegetési ügyben - jelentette a Reuters. A zágrábi ügyészség közleménye szerint Sanader 10 millió eurót fogadott el a Moltól azért, hogy a magyar vállalatot domináns pozícióhoz segítse az INA-ban.

Zágrábi lap "társtettesként" említette a Mol vezérigazgatóját

Még a héten megérkezhet a zágrábi megyei bíróságra a korrupció és a szervezett bűnözés ellen küzdő horvát államügyészségi iroda (USKOK) második vádirata Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen, akit hatalommal való visszaéléssel és 10 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak.
Találatok: [367]  Oldalak:   <<  <  24 25 26 27 28 29 30 31 32 33   >  >>