language

Személyek:

Gerhardt Ferenc highlight_off
Matolcsy György highlight_off

Matolcsy György

Matolcsy György Huba (Budapest, 1955. július 18. –) közgazdász, publicista, politikus. A rendszerváltás után több privatizációval foglalkozó kutatóintézet vezetője volt. 2000-2002 között gazdasági miniszter, egyben az Országos Atomenergia-bizottság elnöke. 2002-től a Növekedéskutató Intézet igazgatója, 2003-tól a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2006-2013 között a Fidesz országgyűlési képviselője. 2010-2013 között a második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere volt. 2013-tól a Magyar Nemzeti Bank elnöke. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Hírösök és gazdagok – Közpénzszivattyú és sötét ügyek az épülő Matolcsy-egyetem körül

Kecskeméti történetünk a NER rokoni közpénzszivattyújának legszebb hazai példája. Kis lopás, nagy lenyúlás szépen egymásra épülve.

Hibás Matolcsy javított vagyonnyilatkozata is

Újra feljelenti a Demokratikus Koalíció Matolcsy Györgyöt, miután az MNB elnökének május 15-én módosított vagyonnyilatkozatában is hibát találtak. Éves szinten több mint 8,2 milliós kuratóriumi elnöki tiszteletdíjából ugyanis az adók megfizetése után közel 1,2 millióval kevesebbet utalt jótékony célra, mint korábban állította.

Matolcsy milliókat nem vallott be, mert „nem jelentek meg a tudatában”

Nem számít, hogy Matolcsy György jegybankelnök kifelejtett a vagyonbevallásából mintegy 14 millió forintot, alelnöke, Gerhardt Ferenc pedig több mint 12 milliót, a vagyonnyilatkozatuk ettől még nem hamis, legalábbis az ügyészség szerint. Adószakértők és jogászok szerint az ügyészségnek meg kellene vizsgálnia, hogy az adóbevallásukból is hiányoznak-e ezek a pénzek.

Arra következtetni, hogy a valótlan adatok szolgáltatását tudatuk átfogta volna nem lehet

Kész, vége, ezt nem fogja elhinni. Az történt, hogy a Demokratikus Koalíció feljelentést tett Matolcsy György MNB elnök és Gerhardt Ferenc alelnök ellen, mert azok a vagyonnyilatkozatukban nem tüntették fel az alapítványoktól kapott fizetésüket.

Jegybanki abszurd – Matolcsyék küzdelme a vagyonnyilatkozattal

A jegybank elnöke előbb elköltötte a pénzt, aztán azt mondta, azért nem írta be a vagyonnyilatkozatába, mert már nincs elkölthető pénze. Alelnöke pedig nem emlékszik arra, hogy havi 1 millióért két MNB-alapítvány felügyelőbizottságának is az elnöke.
Találatok: [5]  Oldalak:   1