language

Kulcsszavak:

bankok - pénzintézetek highlight_off

Személyek:

Matolcsy (Vajda) Zita highlight_off

Matolcsy (Vajda) Zita

Vajda Zita (később Matolcsy Zita, Szeged, 1984) közgazdász, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének második felesége.

2007-ben végzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán közgazdász szakon, majd 2010-ben a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát pénzügy szakon. (Diplomaátadó ünnepségén a közönség soraiban megjelent Matolcsy György is). Szakmai nyelvvizsgája van angol és spanyol nyelvből. A Morgan Stanley pénzintézetnél dolgozott pénzügyi elemzőként.

2010-ben jelentkezett a Nemzetgazdasági Minisztérium elnöki kabinetjének titkárságán, hogy részt vehessen az új kormány gazdasági programjának megvalósításában. 2010. július 1-jén kezdett dolgozni a belgazdaságért felelős államtitkárságon. 2010. október 5-től az energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkárság munkatársa volt. 2011. március 25. és 2012. május 31. között a makrogazdasági főosztályon tevékenykedett. 2012. június 1. és június 29. között a gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkárságon volt, majd a tervezés-koordinációs osztály munkatársa volt 2013. március 5-ig.

Matolcsy György 2013. március 4-i jegybank-elnöki kinevezése után, március 6-án Vajda Zita is az MNB dolgozója lett, és ott nemzetközi szakmai titkárként dolgozott 2016. május 2-ig. Feladatai közé tartozott a felső vezetők nemzetközi tárgyalásainak előkészítése, a nemzetközi utazások előkészítése, ezek egy részén való részvétel, valamint a nemzetközi szakirodalomban új írások, könyvek felkutatása a jegybanki vezetők részére. Munkabére bruttó 1 730 000 Ft., nettó 1 150 450 Ft. volt az MNB hivatalos tájékoztatása szerint.

Jegybanki munkája mellett 2014 végén bekerült a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) Alapítvány kuratóriumába, továbbá 2015 szeptemberétől a PADI által akkor létrehozott Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatósági tagja is lett. Vajda Zita 2016 májusában távozott a Magyar Nemzeti Bankból, de alapítványi tisztségeit még egy ideig megtartotta. 2014 és 2016 között mind a hat, a jegybank által létrehozott alapítvány azt a könyveléssel foglalkozó céget bízta meg munkával, amelynek akkor alkalmazottja volt Vajda Péterné, Vajda Zita édesanyja. Három alapítványnak (Pageo, PADMA, Padoc) maga Vajda Péterné nyújtott könyvviteli szolgáltatást.

2017. augusztus 25-én összeházasodott Matolcsy György jegybankelnökkel, a hírt az MNB Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványa közölte. Hozzátették, hogy "Matolcsy Zita" a házasságkötés után lemond a Pallas alapítványoknál vállalt tisztségeiről, és visszafizeti a munkáltatói kölcsönét is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Őrült pénzosztás Matolcsy eldugott birodalmában

Jegybankosok sorát találni a pécsi földtudományi doktori iskola hallgatói között. Meg azoknak az alapítványoknak a vezetőit, amelyek biztosítják a bőkezű ösztöndíjprogram fedezetét.

Három milliárd forint hitelt adott dolgozóinak az MNB

Egészen pontosan a nyilvántartott kölcsönszerződések jóváhagyott összege 3,92 milliárd forint, míg a szeptember végén fennálló tőketartozás állománya az, ami 2,9 milliárd forintra rúg.

Havi 9 milliós gázsi mellé 43 milliós kedvezményes hitelt kapott Matolcsy jegybankjának alelnöke

Megnevezte a Magyar Nemzeti Bank a 24.hu kérdésére, ki az a két alelnök, aki részesült abból a fajta kedvezményes munkáltatói kölcsönből, amelyből kapott Vajda Zita, azaz most már Matolcsy Zita, Matolcsy György jegybankelnök újdonsült felesége is.

Matolcsy nem cáfolta korrupciógyanús lakásügyét

A Parlamentben a szocialista Bárándy Gergely azonnali kérdést tett fel Matolcsy György jegybankelnöknek arról a várkerületi luxuslakásról, amit sajtóhírek szerint az UniCredit Bank első emberétől kapott használatra, miután elismerte a beosztottjával folytatott viszonyt, és elköltözött a feleségétől. Mivel a jegybank a kereskedelmi bankokat is ellenőrzi, Bárándy szerint ez klasszikus korrupciós helyzet. Bárándy Matolcsyt a barátnőjéről, annak fizetéséről és indiai tanulmányaira kapott jegybanki közpénzről is kérdezte.

Áder sem szólhat be Matolcsynak, pedig ő a főnöke

Miután a Magyar Nemzeti Banktól az államfő hivatalába irányították lapunkat Matolcsy György luxusingatlanával kapcsolatban, az onnan érkezett válaszból egyértelmű, hogy a jegybank elnökének gyakorlatilag nincs felettes szerve Magyarországon.
Találatok: [5]  Oldalak:   1