language

Intézmények:

Mátrai Erőmű Zrt. highlight_off
VIRESOL Kft. highlight_off

Mátrai Erőmű Zrt.

Mátrai Erőmű egy széntüzelésű erőmű Heves megyében, Visontán. A legnagyobb magyarországi széntüzelésű erőmű. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Kapacitásbővítésre adott a Viresolnak 1,3 milliárd forintot a Pénzügyminisztérium

Mészáros Lőrinc és Szíjj László visontai keményítőgyára 2020 decemberében 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő beruházási támogatást kapott a Pénzügyminisztériumtól. Tavaly tavasszal közadatigénylésben kértük ki a kapcsolódó iratokat a tárcától, ami azonban csak húzta az időt, de nem adta ki a dokumentumokat. A bírósághoz fordultunk, a pert pedig első- és másodfokon is megnyertük, és ezután végre megkaptuk a Viresol támogatásának papírjait. Azokból az látszik, hogy a búzafeldolgozó 3,5 milliárdos összköltségű kapacitásbővítését segítette meg az állam 1,3 milliárddal, vagyis a beruházás 40%-át közpénzből finanszírozták.

Már nem nyomoznak a Mátrai Erőműnél történt környezetkárosítás miatt

Napokon át folyt bűzös, habos víz a Bene patakba Detknél. Több feljelentés is született az ügyben, legtovább foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoztak, de nem találtak felelőst.

Felülbírálta az ügyészség a rendőrséget, folytatódik a nyomozás a Mátrai Erőmű ügyében

Amint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség szeptemberben megszüntette a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezés ügyében indult nyomozást. A nyomozást megszüntető határozat indoklása szerint a környezetszennyezés nem a hatóságok elnéző hozzáállása, hanem a szennyezésért felelős cég technológiai fegyelmezetlensége miatt “alakult ki”, maradandó egészségkárosodást senki nem szenvedett, a szakhatóságok pedig megfelelően tették a dolgukat az ügyben. Ezt a határozatot azonban a Gyöngyösi Járási Ügyészség most hatályon kívül helyezte, mert “a nyomozó hatóság nem tett meg mindent a tényállás tisztázása érdekében”.

Megmentette Mészárosék milliárdjait az állam a Mátrai Erőmű megvásárlásával

A nagy osztalékfizetés után oda jutott a vállalat, hogy a számlán lévő pénze valószínűleg már a januári bérek kifizetésére sem lett volna elég.

Már hivatali visszaélés gyanúja miatt is nyomoz a rendőrség a Mátrai Erőmű és a Viresol ügyében

Két rendőrségi nyomozás is indult a Mátrai Erőműben történt vízszennyezések és gázszivárgások ügyében, amelyeket egyesítettek – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész az ügy állásáról érdeklődő országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszából. A tavaly novemberben indult első ügyben környezetkárosítás bűntette, az idén júniusban indult másodikban pedig hivatali visszaélés bűntette miatt nyomoznak, mert két országgyűlési képviselő az érintett céggel kapcsolatos hatósági tevékenység büntetőjogi vizsgálatát is kérte.

Mészáros Lőrinc búzafeldolgozója szennyezte a vizet, de a Mátrai Erőmű kapott bírságot

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint bár a Viresol felelős a tavalyi tömeges halpusztulásért és a rosszulléteket okozó gázszennyezésért, nem ők, hanem a Mátrai Erőmű kapott vízszennyezési bírságot, összesen 5 millió forintot.

Itt a bizonyíték: Mészáros Lőrinc keményítőgyára szennyezte a Mátrai Erőmű víztározóját

Perrel fenyegetőzött, és bírósági keresetet indított az Átlátszó ellen a visontai Viresol Kft., amikor tavaly novemberben megírtuk: ipari mennyiségű szerves anyag csak a szomszédos telephelyen felhúzott keményítőgyárból kerülhetett a Mátrai Erőmű technológiai víztározójába, ahol aztán tömeges rosszullétet okozó gázszivárgásokat okozott. Pedig a történteket kivizsgáló katasztrófavédelmi hatóság eltitkolt határozatában is néven nevezik a felelőst, sőt, megtiltják számára az Őzse-völgyi víztározó további használatát, és műszaki átalakításra kötelezik a további környezetkárosítás elkerülése érdekében. Még idén januárban is dőlt a cefre a Viresoltól a víztározóba. Mutatjuk a bizonyítékot. A www.atlatszo.hu „Itt a bizonyíték: Mészáros Lőrinc keményítőgyára szennyezte a Mátrai Erőmű víztározóját” című 2020. május 06. napján megjelent cikkükben valótlanul állítottuk, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság eltitkolta a határozatát. A valóság az, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor az ügyben meghozott határozatát kizárólag az ügyféli jogosultsággal rendelkezőknek küldte el, mivel a határozat ellen fellebbezés érkezett, így az csak a véglegessé válását követően ismerhető meg harmadik fél által.

Mátrai Erőmű: itt vannak a hivatalos számok a katasztrófavédelem által mért szennyezésről

Egy hónapja közérdekű adatigénylésben kértük a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól a Mátrai Erőműben vizsgált, meg nem nevezett gázszennyeződésről készült mérési jegyzőkönyveket. A most megkapott összefoglaló táblázatokból kiderül, hogy a kén-hidrogén, a foszfin és a nitrogén-monoxid jelenlétére vonatkozó értesüléseink helytállóak voltak.

A csendes magyar: bemutatjuk Mészáros Lőrinc "agyát", a birodalom ügyintézőjét

Pályafutása bővelkedik meglepő húzásokban és fordulatokban. Többnyire úgy tűnt, hogy Jászai Gellért csak a végrehajtója volt a nagyívű beruházásoknak, ám az máig nem derült ki, kik állhattak ezek mögött. Egyik nagy bukása után évekig külföldön dolgozott, de ma már ő a Mészáros-birodalom egyik legfontosabb irányítója.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>