language

Személyek:

Töröcskei István highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [83]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

„A vallomásaimnak a 80 százalékát én írtam” – alkut kötött, majd az ügyészséget vádolja a Széchenyi Bank-per vádlottja

A vádhatóság szerint a Széchenyi Bank folyamatosan veszteséges volt, ezért trükközéssel kellett megoldani, hogy előteremtsék a tőkeemelések, és a bank megvásárlása idején felvett hitelek finanszírozásához szükséges összegeket. A vádirat jelentős részben egy optikai kábelhálózat-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozás – amely ügyfele volt a pénzintézetnek – pénzügyi vezetőjének vallomásaira épül. Mivel P. Attila jelentősen hozzájárult a bűnügy feltárásához, vele szemben megszüntettek egy büntetőeljárást. A Széchényi Banknál történt visszaélések miatt indult perben azonban vádlott lett. A férfi tavaly decemberben a bíróság előtt azt mondta, hogy „lazábban kezelte” a kihallgatásokat, és vallomásának vannak olyan elemei, amelyeket a nyomozók írtak. Szakértők szerint ha valótlan az állítása, akkor hamis vád miatt kell felelnie.

A hűtlen kezeléssel gyanúsított volt bankvezérnek nincs helye egy tőzsdei cégben

Töröcskei István pannErgys pályafutására a cégbírósági bejegyzés tett pontot.

Nyolcévnyi nyomozásba nem fért bele, hogy miért rakott az állam egy halom pénzt a Fidesz-közeli milliárdos bankjába

A magyar állam 2013 közepén hárommilliárd forintért 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a Széchenyi Kereskedelmi Bankban. A pénzintézet az Államadósság Kezelő Központot is vezető Töröcskei István érdekeltsége volt. A Fidesz-közeli bankár a vád szerint az állami tőkeemelés idején törvénytelen pénzügyi manőverekkel is igyekezett fenntartani a bank működőképességét, a Széchenyi Bank azonban minden próbálozás ellenére bedőlt. A hatóságok nyolc évig nyomoztak az ügyben, a kormányzathoz tartozók felelőssége azonban érdemben nem vetődött fel. Az állam által a bank vezetésébe delegált ügyvédet, Vörös Józsefet – aki Mészáros Lőrinc bizalmasa – ugyan őrizetbe vették, de az ügyészség lapunknak küldött válasza alapján bizonyítottság hiányában nem vádolták meg.

A Kádár- és a Castro-villára is lecsaptak Balatonaligán a kiváltságosok

Sokmilliárdnyi közpénzzel támogatta, majd kiemeltté minősítette a kormány a balatoni Aligaliget-projektet, ám az – akárcsak az előd pártüdülő a Kádár-korban – a kivételezetteket szolgálná.

Előkészítették, feltálalták: most már a tokaji borászatból is Tiborcz Istvánhoz dől a lé

Felhizlalás után visszavette a nevére az Orbán család a tokaji birtokot. 2005-ig a kormányfő felesége volt, mostantól a veje a hivatalos tulajdonos.

Kilenc évvel fizethet Töröcskei István a Széchenyi Bank körüli sokmilliárdos kavarásért

Nyolcévi nyomozás után pilótajáték-szerű manőverezéssel, fiktív tőkeemeléssel, látszólagos kölcsöntörlesztéssel és felelőtlen hitelfelvétellel vádolják Töröcskei István bankárt és 14 állítólagos cinkosát. A Széchenyi Bank bukása súlyos milliárdokba került az adófizetőknek.

Fegyházbüntetés, kétes százmilliós hitelek és egy könyvvizsgáló, aki puskával lőtte főbe magát

Kilenc és nyolc év, fegyházban letöltendő szabadságvesztést kér az ügyészség Töröcskei István milliárdos üzletemberre és feleségére – derül ki a Blikk birtokába került vádiratból. A vádhatóság szerint különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt kell felelősségre vonni összesen 15 embert.

Akár Simicska és Spéder sorsára juthat a pikszisből kiesett Vida József

Fogyatkoznak a kívánatos csúcsmenedzseri állások a hatalom közelébe került üzletembereknek. Legutóbb Vida József, Mészáros Lőrinc földije bukott ki az állami gigabank, a Magyar Bankholding vezetéséből, miután fő szerepet vállalt a takarékszövetkezeti szektor felszámolásában.

Féláron vették meg Széchenyi István hagyatékát a gyanú szerint bűnszervezetben bedöntött banktól

Árverésen értékesítettek egy olyan, a Széchenyi családhoz kötődő védett gyűjteményt, amely eddig a felszámolás alatt álló Széchenyi Bank Zrt. tulajdonában volt.
Találatok: [83]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>