language

Személyek:

Mengyi Roland highlight_off

Intézmények:

Nemzeti Földalapkezelő Szervezet highlight_off

Mengyi Roland

Dr. Mengyi Roland (Miskolc, 1975. március 1. – ) magyar jogász és politikus, 2010 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Mengyi Roland 2005-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakán. 2005-ben megalapította a Park Consulting Kft. vállalkozást, ami főleg saját tulajdonú ingatlan adásvételével, bérbeadásával foglalkozott. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. számú egyéni választókerületében a 2. fordulóban országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 2014-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakciója 2011. október 14-én feljelentette Mengyi Rolandot hivatali visszaélés és hűtlen kezelés vádjával. 2010 és 2014 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megyei közgyűlésének elnöke volt.

2015 után európai uniós forrásokra pályázó szociális szövetkezeteknek ígért segítséget annak fejében, hogy az elnyert támogatás 50-90%-át utána neki visszaadják. A pénz egy részét meg is kapta, mielőtt a korrupciós ügy kiderült. 2019-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt. 2019 végén megkezdte négyéves börtönbüntetésének letöltését, 2021 végén szabadult.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Nagyot szakított Budai Gyula rokona Borsodban

Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos egyik rokona lett az abszolút győztes Borsod-Abaúj-Zemplén megye földbérletpályázatán – értesült a Népszabadság.

Nyomoz a rendőrség a borsodi földbérletek ügyében

Vizsgálja a rendőrség, hogy a kedvezményes állami földbérletek odaítélését Borsodban kísérték-e visszásságok – tudta meg a hvg.hu. Az ügyben a Heves megyeiek nyomoznak, mert a pályázó cég székhelye ott található. A szocialisták szintén e tárgyban, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt két hete tett feljelentését a Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította.

Borsodban is fideszesek arattak

A Népszabadság információi szerint a kedvezményes állami földbérletek odaítélését Borsodban is a Fejér megyében már megismert visszásságok kísérték: a legnagyobb birtokok itt is olyan Fidesz-közeli személyeknek és érdekcsoportoknak jutottak, akik/ amelyek sok esetben a pályázat feltételeinek sem feleltek meg.
Találatok: [3]  Oldalak:   1