language

Személyek:

Mengyi Roland highlight_off

Mengyi Roland

Dr. Mengyi Roland (Miskolc, 1975. március 1. – ) magyar jogász és politikus, 2010 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Mengyi Roland 2005-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakán. 2005-ben megalapította a Park Consulting Kft. vállalkozást, ami főleg saját tulajdonú ingatlan adásvételével, bérbeadásával foglalkozott. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. számú egyéni választókerületében a 2. fordulóban országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 2014-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakciója 2011. október 14-én feljelentette Mengyi Rolandot hivatali visszaélés és hűtlen kezelés vádjával. 2010 és 2014 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megyei közgyűlésének elnöke volt.

2015 után európai uniós forrásokra pályázó szociális szövetkezeteknek ígért segítséget annak fejében, hogy az elnyert támogatás 50-90%-át utána neki visszaadják. A pénz egy részét meg is kapta, mielőtt a korrupciós ügy kiderült. 2019-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt. 2019 végén megkezdte négyéves börtönbüntetésének letöltését, 2021 végén szabadult.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [144]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Korrupcióinfo: Átverjük az uniót, lenyúljuk a pénzüket

Hadházy Ákos a szociális szövetkezetek körüli visszaélésekről beszélt, és a konkrét eseteknél megint előkerült a fideszes Simonka György is!

Elutasították Mengyi Roland panaszait

A Legfőbb Ügyészség elutasította a napokban Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő panaszait, amelyeket meggyanúsítása, illetve a lakásában és irodáiban tartott házkutatás ellen tett – tudtuk meg Futó Barnabástól, a politikus ügyvédjétől. Tájékoztatása szerint az ügyészség mindkét hatósági intézkedést megalapozottnak, jogszerűnek értékelte, ezért a beadványokat elutasította.

Korrupcióinfó: Milliók mentek dinnyekóstoltatásra is – így működik a Simonka György körüli cégháló

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke ismét feljelentést tett egy korrupciógyanús ügyben. Az ellenzéki képviselő gyanúja szerint Simonka György, a dél-békési körzet fideszes országgyűlési képviselője a saját magához és családjához köthető cégekhez csatornázott uniós fejlesztési támogatásokat.

Korrupcióinfó: Feljelentik a Simonka-hálózatot „közpénzlenyúlás” miatt

Rutinosan, ámde törvénytelenül bízhatták meg egymást több tízmilliós közbeszerzésekkel a Simonka Györggyel kapcsolatba hozható cégek. Az LMP nekiment a Fidesz képviselőjének.

Brüsszeli pénzeket eltüntető Bermuda-háromszögről beszélt Hadházy Ákos

Az LMP társelnöke szerint a kormánypárti képviselők kézzel vezérlik körzeteikben az uniós finanszírozású közbeszerzéseket.

Hadházy: a Fidesz "kézzel vezérli" a közbeszerzéseket

Az LMP szerint újabb ügyek bizonyítják, hogy a kormánypárti országgyűlési képviselők körzeteikben "gyakorlatilag kézzel vezérlik" az európai uniós forrásokból finanszírozott közbeszerzéseket.

Mengyi mindent tagadott a kihallgatáson

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselőt, majd több helyszínen házkutatást tartottak.

Gyanúsított lett Mengyi „Voldemort” Rolandból

Gyanúsítottként hallgatták ki Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselőt hétfőn – értesült a 24.hu. A „Voldemort” néven elhíresült politikusnak különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kell felelnie. Az információt Mengyi ügyvédje, Futó Barnabás megerősítette szerkesztőségünknek.
Találatok: [144]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>