language

Személyek:

Mervó József highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Percemberke a kígyófészekben – Molnár Gyula új MSZP-elnök portréja

Moszkvai egyetemi barátja ma Garancsi István üzlettársa a MET-ben, egykori kerületi kabinetfőnöke pedig Tarlós István fővárosi biztonsági tótumfaktuma – mégsem elsősorban Molnár Gyula frissen megválasztott pártelnök miatt mondható, hogy az MSZP a legjobb úton halad, hogy a Fidesz baloldali tagozata legyen. Viszont Molnárnak a kollaboránsnak bélyegzettekkel kell együttműködnie, föltéve, hogy nem két hétre tervezte az új karrierjét. Hogyan lett a környezete szerint rokonszenves ifjúbalos partyarcból az ország úgynevezett demokratikus ellenzékének első embere? Molnár Gyula portréja.

Bodoky Tamás jogerősen pert nyert Kovács Bence János és a Grupo Milton Zrt. ellen

Bodoky Tamás újságíró, az atlatszo.hu főszerkesztője október 18-án másodfokon, jogerősen megnyerte a Kovács Bence János és a Mervó József által képviselt Grupo Milton Zrt. ellen személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perét.

A Grupo Milton spanyol módszere

Tavaly decemberi napirend előtti felszólalásában a Sukoró-ügyhöz hasonlította a Grupo Milton „ujpátyi megapláza" néven emlegetett beruházásának tervét Gulyás Dénes fideszes országgyűlési képviselő - aztán megfenyegették és elhallgatott.

Lyukak a szántón - Pátyi golfberuházás

Életveszélyes fenyegetéseket kaptak többen, a Grupo Milton Zrt. pátyi golf-lakóparkjának megépítése ellen küzdők közül.

RÁGALOMHADJÁRATTAL TÁMADJÁK A PÁTYI GOLFVÁROS ELLENZŐIT

Tollner József pátyi képviselő a pátyi megaberuházást ellenző képviselők egyike, aki személyében vállalta fel, hogy a nyilvánvaló ingatlanpanamának és az egész Zsámbéki-medencét károsító beruházásnak megálljt parancsol. Mint ismeretes, a pátyi lakóparképítés mögött a korábban csalásért és közokirat-hamisításért elítélt, volt pornófilm szereplő szélhámos, Kovács Bence János és az éjszakai szórakozóhelyeiről elhíresült hasonlóan jó pedigréjű Mervó József áll. A beruházást támogató pátyi képviselők a falu érdekei helyett inkább a befektető érdekeit szolgálják ki. Ez a kör támadja Tollner képviselőt, és mivel semmilyen támadási pontot nem találtak, kreáltak egyet.

Golfváros Pátyon? Civilek támadják a mega-projektet

A budapesti agglomerációban évek óta jelentős zöldmezős beruházások zajlanak, s most a Zsámbéki-medencében, Páty térségében a sávolyi Balatonring ügyében elhíresült, Spanyolországban bejegyzett Grupo Milton akar egy megaprojekt keretében óriási „golfvárost” építeni.

Pátyi golfváros: gyanús fejlemények pártvonalon

Mint arról korábban beszámoltunk, Pátyon 1500 lakás, 300 villa és egy bevásárlóközpont épülhet egy rejtélyes spanyol... Mint arról korábban beszámoltunk, Pátyon 1500 lakás, 300 villa és egy bevásárlóközpont épülhet egy rejtélyes spanyol cég, a Grupo Milton beruházásában. Bár a fejlesztés eredetileg egy "golf-faluról" szólt, egy önkormányzati tervmódosításnak köszönhetően bevásárlóközpont és logisztikai raktárak is épülhetnek a korábban sport besorolású helyszínen. Mervó József, a Grupo Milton ügyvezetője korábban elmondta, cégük üzleti filozófiája, hogy a terület magánszemélyektől történő felvásárlásától az értékesítéséig menedzselik a folyamatot, utána kiszállnak a projektből.

Vitatott óriásberuházás a Zsámbéki-medencében

A budapesti agglomeráció egyik legjelentősebb ingatlanbiznisze zajlik a Zsámbéki-medencében. A Páty és Telki közti területen a sávolyi Balatonring versenypálya építője akar golfpályával kombinált lakóparkot létrehozni.

Titkos tanulmányra épülhet a Balatonring Sávolyon

A kormány titkolja azt a megvalósíthatósági tanulmányt, aminek alapján közel 75 millió euró (nagyjából 20 milliárd forint) költségvetési forrás odaítéléséről döntött, és készfizető kezességet vállalt további 15 milliárd forintnyi MFB-hitel 80 százalékára.

Szomszédháború a golffalu miatt

Különös helyzet alakult ki a Zsámbéki-medencében egy tervezett golffalu kapcsán. A Pátyra álmodott beruházás az ellenzői szerint felhőkarcolókat, megaplázát és legalább hétezer új lakost jelentene – az építtető szerint viszont erről szó sincs.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>