language

Személyek:

Mészáros József highlight_off

Lapok:

stop.hu highlight_off

Mészáros József

1958-ban született Budapesten, szociológus és matematikus, a KDNP pártalapítványának, a Barankovics István Alapítványnak kuratóriumi elnöke.

Az első Orbán-kormány alatt, 1998-2002 között az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál volt főigazgató-helyettes, majd főigazgató, a második Orbán-kormány kezdetén ismét főigazgató lett az ONYF élén, majd 2017-től a Magyar Államkincstár elnöke, mely tisztségéről 2021 márciusában mondott le.

2021-től a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

stop.hu

A lapot 1999-ben alapította a Telnet Magyarország Rt. nevű internetszolgáltató, ezután a Puch Lászlóhoz köthető Opt Ügynöki Kft tulajdonolta. A tulajdonlást a CommOnline Zrt. folytatta, alapvetően ellenzéki, kormánykritikus online portálként működött. A CommOnline 2012-13 között a Népszava Lapkiadó Kft--é volt, a legutolsó tulajdonos az MHS Média Kft. nevű cég. 2016-ban a portál működtetése finanszírozhatatlanná vált, a cég ellen a NAV végrehajtást is indított. Az online portált 2016 áprilisában kapcsolták le.

Keresd a lap cikkeit az internet archívumban: https://archive.org/

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Nem láthatja a debreceni vagyonkezelő szerződéseit az MSZP?

A Debreceni Vagyonkezelő (DV) Zrt. vezetői megtagadták a szocialista önkormányzati képviselőknek, hogy betekinthessenek az általuk korábban kifogásolt ügyleteket tartalmazó megállapodásokba - közölte a párt két helyi képviselője, Szathmári Károly és Varga Zoltán.
Találatok: [1]  Oldalak:   1