language

Intézmények:

4iG Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

4iG Nyrt.

Nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoport, mely állami segítséggel vált jelentős piaci szereplővé.

A kiemelkedő bővülés 2018 után kezdődött: a T-Systems nagyvállalati üzletcsoportjának akvizícióját bejelentették, ám később hitel-lehívási nehézségekre hivatkozva nem teljesítették. 2020-ban a vállalat új leányvállalatot alapított az Antenna Hungária Zrt.-vel és a New Space Industries Zrt.-vel, melynek célja, hogy 2024-ben műholdat lőjenek az űrbe. 2021. március 29.-én bejelentették, hogy megveszik a DIGI csoport (DIGI Kft, Invitel Zrt., ITV Zrt.) leányvállalatait. 2021. november 30-án teljesen a cég kezébe került a csoport 625 millió euróért, azaz 232 milliárd forintért. 

2021. szeptember 13-án jelentette be a 4iG, hogy megvásárolja az Invitechet. 2021. december 21-én bejelentették, hogy megszerezték a Telenor d.o.o. Podgorica, vagyis a Telenor Montenegro 100 százalékos részvénycsomagját. A cégbe kisebbségi tulajdonosként beszállt a német Rheinmetall AG hadiipari cég. 2022-ben a 4iG megszerezte az állami Antenna Hungária többségét, majd az állammal közösen a Vodafonemegvásárlására kötöttek előzetes, nem kötelező erejű megállapodást.

2023-ban leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. megállapodást kötött a DIGI mobil infrastruktúráját tulajdonló MIS Omega Mobilhálózat Kft. értékesítésére, a társaságot a magyar állam tulajdonában lévő Pro-M Zrt. vásárolja meg.

A 4iG többségi tulajdonosa Jászai Gellért a kizárólagos tulajdonában lévő iKON Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Manhattan Magántőkealapon keresztül.

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [97]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A NER titkolózó milliárdosai újabban nem bizalmi, hanem alapítványi vagyonkezelőknél rejtik el a pénzüket

Dúsgazdag üzletemberek tucatjai alakítottak vagyonkezelő alapítványokat az elmúlt hónapokban, akik szoros kapcsolatban állnak az Orbán-rendszerrel. A trendi alapítványi megoldás a bizalmi vagyonkezelőknél is jobban védi a magánszférát.

591,3 milliárd: Megint Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

A Forbes éves listáján Csányi Sándor visszacsúszott a dobogó második fokára. Tiborcz István pedig idén már befért a top 50-be, rögtön a mezőny közepén foglalt helyet.

Az Orbán-rendszer csúcsvállalatának titkai

2021 közepén egy szokatlan találkozó helyszíne volt a londoni magyar nagykövetség halványsárga épülete, amely a brit főváros egyik előkelő negyedében, a Buckingham-palotától mintegy negyedórányi sétára található. A 4iG magyar informatikai cég már hónapok óta próbálkozott az Invitech nevű magyarországi távközlési vállalat felvásárlásával, de az egyeztetések elakadtak. Az Invitech tulajdonosainak – egy főként kínai állami pénzből működő befektetési alapnak – a képviselői jóval magasabb árat kértek a cégért, mint amennyit a 4iG ajánlott. Ráadásul az sem volt egyértelmű, hogy az akkor még kisebb piaci szereplőnek számító és komoly távközlési tapasztalattal nem rendelkező magyar cég képes lesz-e előteremteni a mintegy százmilliárd forintos vételárat.

Jelentős kockázat, hogy a 4iG bekebelezte a távközlést és az informatikát

Majdnem ezermilliárdos adósságot görget maga előtt az állami segítséggel naggyá tett 4iG. Mindezt úgy kellene törleszteni, hogy további milliárdokat költ fejlesztésre, miközben a cég nem igazán termel nyereséget. A 4iG javarészt az államnak tartozik, és az utóbbi években jelentős mennyiségű, kritikusnak számító infrastruktúra került a birtokába; három fontos piacon lesz meghatározó. Ez jelentős kockázatokat jelenthet. Ha bajba kerül a cég, több fontos területet is magával ránthat. Közben több oldalról is Rogán Antal emberei jelentek meg a 4iG környékén.

Válság ide vagy oda, a NER-média és a hatalomközeli celebek 2022-ben is kaszáltak

A 2022-es gazdasági visszaesést még az államhoz közel álló cégek is megérezték, a kormányközeli kommunikációs vállalatok és hírességek azonban még a tavalyi évet is masszív bevételekkel zárták.

Háromból 3 szelet milliárdos reklámtortát adott oda Budapest a NER-nek, és ennek még súlyos következményei lehetnek

Érvényesnek és eredményesnek nyilváníttatná a közúti lámpaoszlopok április elején kiírt pályázatát a fővárosi önkormányzat. Ezzel az ellenzéki városvezetés két NER-birodalmi vállalkozónak oszt ismét milliárdos lapot. Ami nem csupán a NER hizlalása miatt kellemetlen, hanem súlyos következményekkel járhat a jövő évi választásokat megelőző kampányban.

Kiszámoltuk, felrajzoltuk: már majdnem 400 céghez van közük a NER-közeli magántőkealapoknak

Sokkal kiterjedtebb a magántőkealapok hatása a magyar gazdaságra, mint eddig hittük. Számításaink szerint ma már 361 cég tartozik csak a NER által kezelt magántőkealapok alá, ami azt jelenti, hogy ennyi vállalat termel teljesen ismeretlen tulajdonosoknak, nem egyszer milliárdos hasznokat. Megtudtuk azt is, a jegybank alapítványai és a jegybankelnök fiának barátja, Száraz István sportot űznek abból, hogy ingatlanokat cserélgetnek egymással – az üzleti logika alapján nyilván valamennyi felárért cserébe, amit két olyan magántőkealap tehet zsebre, amit Száraz István cége kezel.

Lefoglalt vonalak. Az állam és a 4iG felvásárolta a magyar Vodafone-t

Mérföldkő a magyar távközlés történetében a Vodafone állami rásegítéssel és résztulajdonnal végrehajtott felvásárlása. A fő vevőként fellépő 4iG jókora adósságba verte magát – de messze nem ez az egyetlen gond.

Óriási vagyonokat rejtettek el kormányközeli körök, de most egy hivatalos adatbázis leleplezte őket

Dokumentumok bizonyítják, hogy kormányközeli üzletemberek tulajdonába tartozik számos olyan, óriási vagyonokat rejtő magántőkealap, amelyek tulajdonosai eddig titokban maradtak – derítette ki a Direkt36 egy állami nyilvántartásból nyert adatokkal.

Versenytorzító hagyományt folytat a kormány a nemzetstratégiai jelentőségű Vodafone-felvásárlással

Közel egy évtizede teremtette meg magának a lehetőséget az Orbán-kabinet arra, hogy közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítsen át sok milliárd forint értékű céges tranzakciókat, kizárva így az ügyletek vizsgálatából a Gazdasági Versenyhivatalt.
Találatok: [97]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>