language

Intézmények:

CZG Ingatlanforgalmazó Kft. highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Orbán papa megvette, Mészáros Lőrinc meg kifizeti

A Felcsúthoz közeli hatvanpusztai majorságot több éve vásárolta meg a CzG Ingatlanforgalmazó Kft., amely egyedüli tulajdonosa Orbán Győző, a miniszterelnök édesapja. Ez az a birtok, ahol korábban sokat látták Orbán Viktort; a már elhunyt oknyomozó újságíró, Ferenczi Krisztina egyszer be is jutott az öt műemléki épületből álló ingatlanba, ahol a miniszterelnök és felesége személyes holmijait is látta.

Körbevásárolta Mészáros Lőrinc Orbánék majorját

A miniszterelnök apja, Orbán Győző több, milliárdos forgalmú bányacégben tölt be tulajdonosi vagy vezető szerepet, van azonban egy viszonylag kicsi, de stabil bevételt termelő vállalkozása is. A CzG Ingatlanforgalmazó Kft. évek óta mással sem foglalkozik, kizárólag azzal, hogy beszedjen és elszámoljon 15,5 millió forintot.

Orbán apja nem adja fel: a tiltakozás ellenére újra szemétlerakót épít Gánt mellett

Egy dokumentum szerint évi százezer tonna hulladékot dolgoznának fel a szociális otthon közelében. Tavaly a helyiek egyszer már visszavonulásra kényszerítették a kormányfő édesapját.

Mészárosék terjeszkednek a hatvanpusztai Orbán-birtok körül: plusz félezer hektár a felcsúti gömböcnek

Szorgalmasan gyűjtögeti a földeket Mészáros Lőrinc és családja a Nárcisz kutya állomáshelyeként friss hírnevet szerzett egykori Habsburg-majorság környékén: amiről eddig úgy hírlett, hogy bérlik az államtól, jórészt elnyerték a tavaly év végi földárveréseken, összesen több mint félezer hektárt. Egy további ingatlant március 29-én ver dobra az NFA – ezt jelenleg Mészáros cége használja. Másik féltucat környékbeli föld eleve szerepelt Mészáros polgármesteri vagyonbevallásában.

Kétes hírű uradalom

Egyre több a kérdőjel a kormányfő apjához köthető hatvanpusztai majorság körül. A 13 hektáros területet elviekben Mészáros Lőrinc bérli, ám sokakban felmerült a gyanú: valójában Orbán Viktor családja használhatja az egykori Habsburg-birtokot. Elsőként Ferenczi Krisztina néhai oknyomozó újságíró írta le a vélt és valós összefüggéseket. Most a major Orbán kutyája kapcsán került elő.

Nárcisz, Orbán Viktor és az egykori Habsburg-major

Minden egy titokzatos ebbel kezdődött - vagy folytatódott. Orbán Viktor február 24-én rakta fel a Facebookra azt a képet, amelyen ő maga látható, amint magához öleli Nárciszt, a család kuvaszát - néhány nappal azután, hogy az állatvédelmi törvény szigorításáért tüntetett szokatlanul nagyszámú, több ezer állatvédő a Parlament előtt. A kép alá a kormányfő azt írta: „Nárcisz és én is egyetértünk az állatvédők céljaival”.

Gázszerelőből milliárdos vállalkozó

Nemcsak Felcsúton megkerülhetetlen ma már Mészáros Lőrinc, a kormányfőhöz közelálló polgármester-vállalkozó cége sorra nyeri a milliárdos közbeszerzéseket - legutóbb a főváros csatornázási munkáiból szakított egy hárommilliárdos részt. Az egykori gázszerelő nemcsak tehetségének és szorgalmának köszönheti sikereit; jó kapcsolatait jelzi, hogy ő az elnöke a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak és a kormányfő kedvenc településén stadiont építő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is.

“Szarok rá hogy más mit mond” – Mészáros Lőrinc vs Ferenczi Krisztina, videóinterjú

Felcsút polgármesterét, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét, a Mészáros és Mészáros Kft. tulajdonosát, az e cég tulajdonában álló, tavaly februárban alapított Búzalakász 66 Felcsút Kft. ügyvezetőjét, az egyszemélyes Mészáros Autó Javító Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét arról kérdeztük, mi a titka?

József főherceg majorsága Orbán Győző tulajdonába került

Egyre kínosabbá válik a kormány számára, hogy az állami földek pályázatán éppen Fejér megyében, azon belül is a kormányfő lakóhelyén szinte csak és kizárólag a közvetlen hűbéresek nyerhettek húsz évre haszonbérleti földet.

Talpalatnyi föld I.: Alcsút és Bicske között terjeszkedik az Orbán-uradalom

A miniszterelnök édesapja, Orbán Győző ingatlanforgalmazásra szakosodott cége, a CZG Ingatlanforgalmazó Kft. tulajdonában áll tavaly július óta az Alcsútdoboz Hatvan pusztai majorság, ami egykor József főherceg majorsága volt és amit saját állítása szerint jelenleg a felcsúti polgármester, az Orbán-család bizalmi embere, Mészáros Lőrinc bérel.
Találatok: [10]  Oldalak:   1