language

Intézmények:

Épkar Zrt. highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Honvéd középiskola és kollégium épül 8,5 milliárd forintból Hódmezővásárhelyen

Orbán Viktor miniszterelnök 2017-ben ígérte meg, hogy Hódmezővásárhelyen egy új honvéd középiskola és kollégium lesz állami támogatásból. Az intézmény első évfolyama a tavalyi tanévben el is indult egy meglévő honvédségi épületben, most pedig kiderült, hogy az új ingatlanok nettó 8,5 milliárd forintért épülnek fel a Honvédelmi Minisztérium megbízásából. A kivitelezésre kiírt eljárásnak azonban se a tárca honlapján, se a magyar közbeszerzési adatbázisban nincs nyoma, csak az európai uniós tenderértesítőből derült ki a beruházás, amit az Épkar Zrt. nyert el.

Így futott versenyt a százmilliárdokért Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Orbán Viktor túravezetője

A 2010 és 2022 között legtöbb nyereséget termelő tizenöt építőipari cég közül négy Mészáros Lőrincé, de van két vállalat, amely külön-külön is 100 milliárd feletti összesített profitot hozott össze.

Dömötör listája: kormányközeli cégekhez vándorolt a kulturális felújításokra szánt források több mint fele

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nemrég egy 50 tételből álló listát tett közzé arról, hogy milyen kulturális beruházásokat köszönhet az ország a Fidesz-kormánynak. A parlamenti képviselő ezzel szándékozott bizonyítani, hogy sokat tesznek a magyar kultúra védelméért és erősítéséért. Megnéztük ezért a felsorolt beruházások költségét, valamint azt, hogy mely cégek voltak a kivitelezők. A fellelhető dokumentumok és cikkek alapján az említett ötven beruházás összesen 255 milliárd forintot tesz ki, miközben csak a Puskás Aréna 190 milliárd forintba került. Az is kiderült, hogy a megbízások jelentős része és az arra fordított állami adóforintok több mint fele kormányközeli cégeknél landolt.

Szeszfőzdére, budira és a mari házra is jut a közpénzmilliárdokból

Három lépésben újul meg a Göcseji Falumúzeum, az állam eddig nettó 3 milliárd forintot áldozott a fejlesztésekre. A kivitelezésre a már jól ismert kormányközeli cégek jelentkeztek. A Mészáros-féle ZÁÉV az első körben alvállalkozóként, a másodikban fővállalkozóként nyert, és bevonta a munkába a Magyar Építő Zrt.-t. Annak egyik tulajdonosa, az Épkar Zrt. így hiába maradt alul kétszer is, közvetve mégis profitálhat a beruházásokból. A Szabadics Zrt. sem panaszkodhat: ők a Dunántúli Magasépítő Kft.-vel közösen vehetik ki részüket a munkálatokból. Utóbbi több szálon is kapcsolódik a ZÁÉV-hez.

HVG Top 500: osztalékleltár – ilyen az, amikor az oligarchák szerények

Még a NER-oligarchák is megszeppentek kissé a járvány első évében: profitjuk nagyobb részét hagyták benn a cégeikben, és kevesebbet vettek fel belőle osztalékként, mint korábban. De azért persze nem csak maradt, jutott is. HVG Top 500, 6. rész.

Tíz milliárddal drágábban újíthatják fel a Heim Pál gyermekkórházat Mészárosék

Két rutinos pályázó nyerte a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet felújítására kiírt tendert. A közbeszerzésen ezúttal közösen induló cégek már jól ismertek a piacon: a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV és a Szeivolt-család Épkar Zrt.-je lett a befutó. Még úgy is ők nyertek, hogy a becsült összegnél 10 milliárd forinttal drágábban vállalták a munkát.

Orbán Viktor két barátja közösen újítja fel a Citadellát

A bruttó 360 milliós bontási munka után a legnagyobb falat is Felcsúton, illetve egy NER-hez sorolt üzletembernél landolt.

Elszállhatnak az atlétikai stadion már eleve felpumpált költségei, és csúszhat is a projekt

Újabb milliárdokat sikerült elkölteni az épülő atlétikai stadionra. Ezúttal tanácsadói, ellenőri feladatokra szerződtek baráti cégekkel.

A letelepedésikötvény-biznisz kulcsfigurája támogatta Mészáros Lőrinc alapítványát

A volt felcsúti polgármester két alapítványt is létrehozott az elmúlt években, melyekkel a környékbeliek lakhatását és tanulmányait támogatja. Az eddig jól prosperáló szervezetek tavaly azonban már nagyon felemás évet zártak.

Itt a Mészáros-korszak öt évének mérlege: ma négy Simicskát tart el az ország

Noha idén a világjárvány miatt szeptemberre halasztották a május végi mérlegleadási határidőt, azért a közpénzfelhasználásra optimalizált nagy építőipari cégek zöme már vallott a tavalyi eredményeiről. Ezzel az is dokumentálhatóvá vált, hogy mire jutottak a Simicska Lajos kiesése utáni első öt évben az őt pótolni hivatott „nemzeti nagytőkések”, azaz Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, illetve azok a mogulok, akiket Tiborcz Istvánhoz szokás kapcsolni. Dokumentáltuk is.
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>