language

Intézmények:

Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Mészáros Lőrincet a covidos pulykaválság veszteségeiért is kárpótolhatják

A felcsúti milliárdos jó eséllyel számíthat arra, hogy cégcsoportjának bezárt gyárának helyén lakópark épülhet.

Mészáros Lőrinc fáradhatatlan, folyamatosan újraszövi a céghálóját

Egy perc nyugodalom nincs Mészáros Lőrinc cégbirodalmában, talán még a felcsúti sikerember sem tudja mindig követni, hogy mi, mikor és miért történik. Most a szállodaipari és a húsipari érdekeltségeit bolygatta meg.

Nem veheted el! Távol-keleti vendégmunkások Magyarországon

Több százezer távol-keleti vendégmunkás behozatalában érdekelt a kormány az erőltetett iparosítás miatt. A toborzás javában zajlik, a munkaerő-kölcsönzést vagy -közvetítést jórészt kormánybarát cégek szervezik. Mindeközben a kormány változatlanul „migránsgettókkal” riogatja a közvéleményt.

Több mint ezermilliárd forint agrártámogatást osztottak ki tavaly, bőven jutott pénz Mészárosnak és Csányinak is

Az összeg rekord, a legnagyobb nyertesek továbbra is a legnagyobb gazdálkodók.

Válság ide vagy oda, a NER-média és a hatalomközeli celebek 2022-ben is kaszáltak

A 2022-es gazdasági visszaesést még az államhoz közel álló cégek is megérezték, a kormányközeli kommunikációs vállalatok és hírességek azonban még a tavalyi évet is masszív bevételekkel zárták.

Óriási vagyonokat rejtettek el kormányközeli körök, de most egy hivatalos adatbázis leleplezte őket

Dokumentumok bizonyítják, hogy kormányközeli üzletemberek tulajdonába tartozik számos olyan, óriási vagyonokat rejtő magántőkealap, amelyek tulajdonosai eddig titokban maradtak – derítette ki a Direkt36 egy állami nyilvántartásból nyert adatokkal.

Mészáros Lőrinc a pulykaszállításból sem maradhat ki

A szarvasi Gallicoop beszállítóját is felvásárolta a felcsúti milliárdos, és mostanra a családi vállalkozás irányítása is átalakult.

4 milliárdot nyertek a földügyi helyettes államtitkár vesztegetésével vádolt agrárvállalkozó érdekeltségei

Ha már működne a Brüsszel kedvéért felállítandó antikorrupciós hatóság, máris lenne dolga: közpénzekből akar fejleszteni egy olyan cégcsoport, amelynek frontembere is vádlott Nagy János korábbi földügyi helyettes államtitkár vesztegetési perében.

A „nyugger” Vida József még mindig gigantikus vagyonon osztozkodik Mészáros Lőrincékkel

Az egységes Takarékbank összerakója tavaly visszavonult, ám máig folyik az osztozkodás az ő és a felcsúti mágnás uradalma között. Ennek része a DBH alapkezelő vagy a takarékok informatikai vállalata, de várhatóan sorra kerül a TV2 is.

Luxusfeleségek: az üzleti életben is sikeresek a NER nagyasszonyai

Bár a jól menő kormányközeli cégek vezetői többnyire férfiak, néhány sikeres női vállalkozás is akad azért a palettán. A cégbeszámolókból az elmúlt napokban kiderült: Rogán Antal exneje például pénzügyi zseni, de a külügyminiszter felesége sem panaszkodhat, akárcsak a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc párja, Várkonyi Andrea. Hogy pontosan mi a sikerük titka, csak megtippelni lehet. 
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>