language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1480]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Elmarad a leggazdagabb magyarok vetélkedője Horvátországban

Alighanem megint a horvát nagypolitika mondja ki a végső szót, ki viheti a legnagyobb horvát vállalat mezőgazdasági üzletágát. Nem adnak sok esélyt annak, hogy magyar kézben landolhatnak a jelentős méretű állami földterületeken gazdálkodó horvát agrárcégek.

Lázár János arról beszélt, hogy kitömték pénzzel Mészáros Lőrincet, megmutatjuk, hogyan

Mészáros Lőrinc és Szíjj László két legfontosabb vállalatának saját tőkéje úgy nőtt durván a nyolcvanszorosára 12 év alatt, hogy közben 130 milliárdot kivettek a cégekből.

Simicska egykori köréből is lehet üzletelni a mostani NER-elittel

Átrendeződött a tulajdonosi szerkezete annak a cégcsoportnak, amely kormányhoz közeli rendezvényhelyszíneket üzemeltet, és cateringszolgáltatásokat nyújt.

Így kerültek a Matolcsy família környezetébe az MNB-alapítványok egyes vagyonelemei

A jegybanktörvény módosítása után alaposan ellenőrizhetik az MNB-alapítványt és cégeit, és ez kiverte a biztosítékot Matolcsy Györgynél. Egyes vagyonelemek Matolcsy fiának környezetében tűntek fel.

Nettó 2,2 milliárdért korszerűsítheti a Hévíz-Balaton repteret a kormányközeli WHB

Két kormányközeli cég, a Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV Építőpari Zrt., valamint a Paár Attila érdekeltségébe tartozó West Hungária Bau Kft. között dőlt el, hogy ki fejlesztheti tovább a Hévíz-Balaton Airport létesítményeit. A komplex munkálatokért nem volt nagy verseny, bár ezt már a kiírás pillanatában megjósoltuk. Végül a WHB nyert nettó 2,2 milliárdos ajánlattal.

A NER titkolózó milliárdosai újabban nem bizalmi, hanem alapítványi vagyonkezelőknél rejtik el a pénzüket

Dúsgazdag üzletemberek tucatjai alakítottak vagyonkezelő alapítványokat az elmúlt hónapokban, akik szoros kapcsolatban állnak az Orbán-rendszerrel. A trendi alapítványi megoldás a bizalmi vagyonkezelőknél is jobban védi a magánszférát.

Kinek jár a hektár, kinek nem. Dél-Magyarország földjein is szárnyal a Mészáros család

A helyi földbizottság és a békési agrárkamara nem támogatta egy mintatehenészetet felépítő, helyben lakó belga-magyar agrárvállalkozó lányainak alig kéthektáros földvásárlását. A mezőgazdaságban ismeretlen, nem helyben lakó Hunguest Hotels-vezér viszont gond nélkül vásárolhatott szántóföldet.

Nagyon sok olyan vacsorán voltam, ahol ott ült az asztalnál több ezermilliárd forint, és néha Orbán is

Magyar Péter 75 perces videóinterjút adott a Telexnek, ebben a cikkünkben néhány erősebb idézetet szöveges formában is kiemeltünk.

Új szentendrei üzletközpont mögött bukkan fel egy hévízi fideszes politikus neve

Új szentendrei üzletközpont építésére adott be környezetvédelmi engedélyezési kérelmet a Dunakanyar Kereskedelmi Park Kft., amelynek többségi tulajdonosai milliárdos egészségügyi vállalkozásokban érdekeltek.

Eldőlt, melyik cég nyerte a gyerekek balesetbiztosítását

A részben Mészáros Lőrinc által birtokolt CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. nyerte el azt a közbeszerzést, amelyet az állam évről évre kiír a 3 és 18 év közöttiek baleset-biztosítására. Végül nem volt verseny.
Találatok: [1480]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>