language

Személyek:

Lantos Csaba highlight_off
Mészáros Lőrinc highlight_off

Lantos Csaba

1943-ban született Baján, közgazdász, szociológus, 2000 augusztusától 2007-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 1990 és 2002 között tagja volt a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsának. A Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának tagja, volt elnöke.

2009-től a MET Holding AG elnöke, 2010-től a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja. A Lantos Vagyonkezelő irányítója, 2021 óta a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Nem titkolózhat tovább az Orbán-kormány, négy év után teljes egészében ki kell adni a Mátrai Erőmű gyanús aktáját

Bár a kabinet féltve őrzi az addig Mészáros Lőrinchez tartozó szénerőmű négy évvel ezelőtti állami felvásárlásának titkait, a Kúria az ügyben hozott hatodik döntésként ezúttal végleg helyt adott Tóth Bertalan adatigénylésének.

Döntött a Kúria, ki kell adnia az államnak a Mátrai Erőmű felvásárlásának aktáját

A Mészáros Lőrinchez tartozó szénerőmű négy évvel ezelőtti állami, vagyis közpénzből történő felvásárlásának dokumentumairól van szó. Négyéves jogi hercehurca ért véget a Kúria döntésével, amely az ügyben a hatodik, és amely végleg helyt adott az MSZP-s Tóth Bertalan adatigénylésének.

A kormány nem titkolhatja tovább a Mátrai Erőmű mutyigyanús eladásának részleteit

Az MSZP frakcióvezetője legvégső jogorvoslati lehetőségként fordult a Kúriához az ügyben, így született meg a döntés, amely szerint a minisztérium semmit nem takarhat ki a politikus által kikért 2019-2020-as határozatokból.

Döntött a bíróság, mégis ki kell adni az adatokat az MVM-Mészáros ügyben

Az elsőfokú bíróság a héten, megismételt eljárásában is úgy ítélte meg, hogy az MVM tulajdonosi jogait gyakorló miniszternek – jelen esetben az energiaügyi tárcát vezető Lantos Csabának – Tóth Bertalan megkeresésére 15 napon belül kitakarás nélkül ki kell adnia az állami energiacsoporttal kapcsolatos, 2019-es és 2020-as tulajdonosi határozatokat – tudtuk meg az MSZP frakcióvezetőjétől.

Nem titkolhatja tovább a kormány az MVM-Mészáros-ügy részleteit

Tóth Bertalan két és fél éve perelt az adatokért, a kormánynak most 15 napot adott a bíróság azok kiadására.

Naperőmű-építés: százmilliók repülnek Mészároshoz, de engedélyt senki sem kap

Közel 630 millió forint állami támogatást kapott napelempark-fejlesztésre egy Mészáros Lőrinchez köthető projektcég, amelynek tavaly a vezetéképítést is engedélyezték. Méghozzá úgy, hogy Magyarországon 2021 óta nem lehet engedélyeztetni kereskedelmi célú napelemes erőműveket. Nemrég kiderült, hogy tovább csúszik a hálózati csatlakozás lehetősége – pedig rengeteg cég áll sorban, összesen másfél paksnyi kapacitás vár befogadásra.

Amikor a NER jószívű: Bigének és Gattyánnak is szorítottak helyet a kormány Covid-pályázatain

Építőipar, élelmiszer-termelés, de főként a német autóipar: busásan megajándékozta a kormány a szívének kedves köröket a koronavírus-járványra hivatkozva indított pályázaton. Mészáros, Gattyán vagy Leisztinger is feltűnik a HVG által megszerzett dokumentumban.

A csendes magyar: bemutatjuk Mészáros Lőrinc "agyát", a birodalom ügyintézőjét

Pályafutása bővelkedik meglepő húzásokban és fordulatokban. Többnyire úgy tűnt, hogy Jászai Gellért csak a végrehajtója volt a nagyívű beruházásoknak, ám az máig nem derült ki, kik állhattak ezek mögött. Egyik nagy bukása után évekig külföldön dolgozott, de ma már ő a Mészáros-birodalom egyik legfontosabb irányítója.

Magyar milliárdosok nyüzsögnek a külügy befektetési támogatásai körül

A legtöbb támogatást, 6,2 milliárd forintot Mészáros Lőrinc keményítőgyárára ítélte meg a kormány. Augusztusra kiürült a Külgazdasági és Külügyminisztérium 30 milliárd forintos beruházásösztönzési célelőirányzata, ami a tárca egész éves kerete volt. Idén eddig 22 beruházás támogatásáról döntött a kormány, ezek közül a legtöbb pénzt, 6,2 milliárd forintot Mészáros Lőrinc Visonta Projekt Kft.-je kapja.

Hogyan vette át Schmidt Mária a milliárdos ingatlancéget: a gazda áldásával

Az egyik legfontosabb hazai ingatlanfejlesztő cégért, a BIF-ért folytatott küzdelem a múlt héten zárult le. Gazdag és befolyásos férfiak estek el, a csatát Orbán Viktor bizalmasa és főideológusa nyerte. Az alábbiakban áttekintjük a cég intrikákkal teli történetét, amelynek legutóbbi fejezetében Mészáros Lőrinc neve is felmerült.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>