language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2307]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Új módszert dolgozott ki a kormány nagyvállalatok lenyúlására

Újabb törvény ad muníciót az államnak, hogy megkaparintsa vagy átjátssza a klientúrájának a kiszemelt vállalkozásokat. Ebbe azt a Gazdasági Versenyhivatalt vonná be, amelynek épp az üzleti élet tisztaságán kellene őrködnie.

Mészáros Lőrinc az Indexnek: Még nagyobbat szeretnénk alkotni

A cégcsoport fejlődése az országhatárokon belül már korlátozott, ezért stratégiai cél a külföldi terjeszkedés, elsősorban azokban az iparágakban, amelyekben idehaza is erősek vagyunk, élen az építőiparral – mondta az Indexnek adott exkluzív interjúban Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport alapító-tulajdonosa. Állítása szerint nem versenyez Csányi Sándorral – aki a barátja –, hogy melyikük az ország leggazdagabb embere, vannak ugyanakkor olyan területek, ahol igenis rivalizálnak, ilyen immár a bankszektor. A felcsúti nagyvállalkozó beszélt lapunknak arról is, mennyire intenzív a kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel, és mit szól ahhoz, hogy Lázár János szerint az országnak több Mészáros Lőrincre és Szijj Lászlóra lenne szüksége.

Rejtve van a lényeg az autópálya-koncesszióban, megint a NER kulcsemberei kaptak lehetőséget

Bújtatott közbeszerzés gyanúja merül fel a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetésének koncesszióba adása kapcsán, ezért már 2021-ben az Európai Bizottsághoz fordultunk – mondta el lapunknak Martin József Péter. A Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatóját azt követően kerestünk meg, hogy pénteki lapszámunkban összeállítást közöltünk a nemrégiben hazánkban bevezetett egynapos autópálya-matricák kapcsán a régiós országok autópálya használati díjairól. Ebből kiderült, ami eddig sem volt titok: kirívóan magasak a hazai éves, havi, tíz- és egynapos autópálya-használati díjak.

Miért zárták le a Schadl–Völner-ügy nyomozását, ha voltak még elvarratlan szálak? Ügyészség: ¯_(ツ)_/¯

Nem ad tájékoztatást az ügyészség arról, hogy miért zárták le a Schadl–Völner-ügy nyomozását 2022-ben, amikor az ügy bizonyos mellékszálaiban – például abban, amelybe az ominózus, Tóniról, Barbaráról és Ádámról szóló beszélgetést elkülönítették – még mindig nyomoznak. A törvényben meghatározott határidőt figyelembe véve még több mint egy évig nyomozhattak volna a főügyben is.

Ha megjelent Rogán embere az ügyészségen, akkor azt Mészáros Lőrinc biztonsági cégének kellett dokumentálnia

Kérdés, mit dokumentáltak, ahogy az is, ebből milyen következtetést lehet levonni.

Mészáros Lőrinc őrző-védő cége ügyel a biztonságra az ügyészségen

„Minket egy külsős őrző-védő szerv véd, akiknek kötelező beírni azt, ha egy külsős ember itt van. Ha bent járt, ki fog derülni. Ha nem járt bent, az is ki fog derülni a nyomozás során” – mondta pár nappal ezelőtt Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője a sajtótájékoztatóján. A tájékoztatót azután hívták össze, hogy 2023 januárjában Varga Judit még igazságügyi miniszterként egy hangfelvételen arról beszélt: Rogán Antalék azt „javasolták” az ügyészségnek, húzzanak ki részeket az ügyészségi iratokból a Schadl–Völner-ügyben.

Berepültünk a hatvanpusztai Orbán-rezidencia fölé (videó)

Itt a tavasz, nagy a sürgölődés-forgolódás az hatvanpusztai Orbán-rezidencián is. Ellentétben a korábbi próbálkozással, a Gulyáságyú Média stábja ezúttal „gépen szállt” az egykori főhercegi majorság „fölébe”: több érdekességet és néhány újdonságot is felfedeztünk.

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Lázár János fennhatósága alá került az állami közraktár

A Concordiánál vezető pozíciót kapott a NER egyik legismertebb hatalmassága is.
Találatok: [2307]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>