language

Intézmények:

Media Services Company Magyarország Kft. highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Válságban éri meg igazán az Orbán-kormánynak a közmédia milliárdos kitömése

Egyelőre nincsen sok nyoma annak, hogy 2023 a megszorítás éve lenne a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) nevezett állami médiánál. Idén elvileg jött volna a pénzügyi szigor: az MTVA önálló költségvetését 126,6 milliárd forintosra tervezték, ebből 5,5 milliárdot tesznek ki a kereskedelmi bevételek. A főösszeg 3,5 milliárd forinttal alacsonyabb a tavalyinál. Ennek ellenére az állami média az idei első félévben több költségvetési támogatást kapott, mint 2022 első hat hónapjában - derül ki az eredménykimutatásokból.

Az állami média állami hirdetésein is Mészáros Lőrinc és köre keres

Az állami média reklámbevételének 12 százalékát tarthatja meg az a Mészáros Lőrinchez köthető cég, amely megnyerte az MTVA közbeszerzését.

Duplán csapolták meg a Soros-kampány milliárdjait

Kétszer vették le a sápot a Soros Györgyre fókuszáló nemzeti konzultáció milliárdjaiból a baráti hirdetőcégek, miközben az állami megrendelés eljutott a politikai reklámokat közlő újságokhoz, tévékhez. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda gigantikus összegeket felemésztő kampányaiban az elmúlt években olyan finanszírozási rendszer alakult ki, amely lehetővé tette, hogy még az állam és az állami tulajdonú médiumok közé is beékelődjön két magáncég, és mindkettő jelentős jutalékot számoljon fel ugyanarra a reklámra. Ezzel a megoldással az állam által kifizetett minden 1 milliós hirdetési díjból akár 400-500 ezer forintot is zsebre tehettek a hirdetésszervezők.

Júliustól októberig 4,9 milliárd forintot költött propagandára a kormány

1,3 milliárd forint volt az Erzsébet-táborok reklámozása, 489 millió a vizes vb kampánya, 846 millióért jelentek meg PR-cikkek a kormányzati intézkedésekről, és 2,3 milliárd ment el a Soros-terves hirdetésekre. Mészáros Lőrinc médiacégeinél összesen 1,24 milliárd forint landolt ezekből a kormánykampányokból, de Tombor András, Habony Árpád, és Andy Vajna cégei is jól jártak. Az adatokért megint költségtérítést kért tőlünk a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Az első idei nemzeti konzultációt 7,2 milliárd forintért reklámozta a kormány

Vaskos költségtérítésért, ráadásul szinte olvashatatlanná homályosított, optikai karakterfelismerő programmal nem digitalizálható dokumentumok formájában volt csak hajlandó kiadni a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mekkora összeget és milyen cégeknél költött az adófizetők pénzéből az “Állítsuk meg Brüsszelt” és a “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” üzenetű kormányzati reklámkampányokra. Munkatársunk sziszifuszi munkával összesítette az adatokat: az áprilistól a júliusi vizes vb-ig tartó kampány során összesen 7,2 milliárd forintot költöttek. A Mészáros Lőrinchez került Mediaworksnek 2 milliárd, Tombor András médiacégének 860 millió, Andy Vajna tévéjének és rádiójának összesen 510 millió, Habony Árpád lapjainak 260 millió forint jutott az első idei nemzeti konzultáció reklámbüdzséjéből, de több mint 100 millió forintot költöttek a Népszavánál és az ATV-nél is.
Találatok: [5]  Oldalak:   1