language

Intézmények:

Mészáros Autó Javító Kft. highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Mészáros Lőrinc ugyan jachtozni szeret, de lett még egy autókereskedése

Mészáros Lőrinc megint a gázra lépett és bővítette az autópiaci céghálóját: itt a Mészáros M1 Mobilitás Center Kft. Budaörsön kell keres

Extra rövid határidőkkel veri a nagyágyúkat Mészárosék autós cége a közbeszerzéseken

A Közbeszerzési Hatóság elnöke szerint a magyar közbeszerzéseknél nincs átláthatóbb az unióban, a korrupciógyanús eljárások emlegetése pedig csak alaptalan politikai hisztériakeltés. Minderről Kovács László azután beszélt, hogy kiderült, néhány cég megbízások százait nyerte el Győrben verseny nélkül. A nagy visszhangot kiváltó eset után most újabb közbeszerzéseket néztünk át, és ismét elgondolkodtató eredményre jutottunk. Ezúttal a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mészáros M1 Autókereskedő Kft. sikereit elemeztük egy szakértő segítségével. Azt tapasztaltuk, hogy a cég gyakran nyer azzal, hogy olyan nagyon rövid határidőket vállal, amikkel olyan meghatározó szereplők, mint a Porsche vagy a Mercarius sem tudja felvenni a versenyt.

Közel egymilliárdért bérel autókat az agrárkamara Mészároséktól

Miután korábbi konzorciumi partnerét kizárták a versenyből, a Mészáros M1 Autókereskedő Kft. nyerte a Nemzeti Agrárkamara tenderét. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó társaság nettó 876 millió forintért 70 autót és egyéb szolgáltatásokat nyújt a kamarának három éven keresztül. A cég alvállalkozói szintén a Mészáros-családhoz köthetők.

Átrendeződések Mészáros Lőrinc cégbirodalmában

Elképesztő céges kavarásba kezdett Mészáros Lőrinc, akiről épp csütörtökön jelent meg, hogy 280 milliárd forintos vagyonával immár az ország második leggazdagabb embere.

Százmillió az otthoni széfben, és ha akar, új Harleyval motorozhat – Megnéztük Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatát

Mészáros Lőrincnek remek éve volt a tavalyi: cégeiből milliárdos osztalék ütötte a markát, nőttek a megtakarításai, és a magánál tartott készpénze is több lett. Vett egy új Harleyt, egy rakás új földet, ugyanakkor jelentős adósságba verte magát, illetve neki is tartoznak több mint félmilliárddal.

Ki nem hagyott ziccerek - Támogasd a focit, lesz megrendelésed

Az utóbbi években a nagy építőipari cégek látványosan beálltak a foci mögé. Ennek nem csak Orbán Viktor örülhet; a jelek szerint azok is jól járnak, akik így akarnak komoly állami megrendelésekhez jutni.

Mészáros Lőrinc cégei még csak most indulnak be igazán

Ahogy szaporodnak a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc érdekeltségei, úgy lesz egyre sikeresebb az egykori gázszerelő közpénzek megszerzésében. Mármint közbeszerzéseken is.

Akkora Mészáros Lőrinc vagyona, hogy már csak személyesen Felcsúton lehet rácsodálkozni

A korábbi évekhez képest eltérő módon már nem került fel Felcsút honlapjára az ország egyik legsikeresebb vállalkozójának, Mészáros Lőrincnek a vagyonnyilatkozata, ezt már csak a felcsúti polgármesteri hivatalban lehet előzetes egyeztetés után megtekinteni.

Orbán barátja mindenhez ért, dől is a lé

Amellett, hogy többszörös milliárdos lett, igazi polihisztorrá nőtte ki magát Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, Orbán Viktor jó barátja.
Találatok: [9]  Oldalak:   1