language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Intézmények:

Minerva Tőkealap-kezelő Zrt. highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Autópálya-koncesszió: a legfontosabb dokumentumokat titkolja el az állam

Év elején szerettünk volna betekinteni az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteibe, de hiába. Pedig a mellékletek rejtik a lényeget, vagyis hogy mennyi pénzt kapnak 35 év alatt a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségeibe tartozó cégek a hazai autópályák üzemeltetéséért cserébe. Bírósághoz fordultunk, és jogerősen megnyertük a pert a kormányzati szerv ellen, amely a Kúriához fellebbezett jogorvoslatért.

Megszűnt az adókedvezmény, amely 10 éven át az Orbán-oligarchák százmilliárdos vagyonait hizlalta

Intézményes adócsalás zajlott az elmúlt tíz évben, hogy a kormányhoz közel álló nemzeti tőkések kevesebb közterhet fizetve tudják felhalmozni vagyonukat. A jelenségre az hívta fel a figyelmet, hogy a kormány szeptember 12-étől megszüntette a bizalmi vagyonkezelés legfőbb adóelőnyét.

Balaton-parti pénzszórás csókosoknak

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program eddigi két legnagyobb milliárdos nyertese ugyanahhoz a kormányközeli tulajdonosi körhöz köthető.

Mészáros Lőrincék ide-oda tologatják az MKB részvényeket

A magyar kereskedelmi bank közel 10 százalékos részvénycsomagja került ismeretlen kézbe, ám Mészáros Lőrinc és felesége tulajdonrésze így is alig változott, mert megszereztek egy hasonló méretű pakkot.

Mészáros Lőrinc nem úgy ad el, mint Simicska Lajos

Mészáros Lőrincék MKB-részvényeket adtak el. Így szólt egy hír múlt pénteken, de mára kiderült: valójában szó sincs arról, hogy újabb oligarcha lépett Simicska Lajos útjára, és kiszáll üzleti érdekeltségeiből. Az elmúlt napok tranzakciós híreinek eredője nem Mészáros gyengülése, inkább a pozíciók tisztázása.

Engedélyezte az MNB Mészárosék MKB-ügyletét

A Magyar Nemzeti Bank nevében eljáró Pénzügyi Stabilitási Tanács engedélyezte, hogy a Konzum Befektetési Alapkezelő közvetlen, valamint Mészáros Lőrinc és a Konzum Nyrt. közvetett befolyásoló részesedést szerezzen az MKB Bankban, egyúttal az ehhez kötődő szavazati jogot is megkapják – tette közzé a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

Mészáros Lőrinc kulcsot kapott a trezorhoz, de titok, kié a pénz

Nem tulajdonos, mégis fajsúlyos részvényesi jogokat gyakorolhat Mészáros Lőrinc alapkezelője az MKB Bankban. A háttérben bárki, akár a miniszterelnök családja is állhat – úgysem derül ki.

Mészáros Lőrinc és cége megszerezte az MKB Bank felét

A felcsúti polgármester és cége megszerezte az őt bőszen hitelező pénzintézet 49 százalékát.

Az MKB még eggyel közelebb került Orbán Viktorhoz

Minden hónapra jut egy izmos bejelentés az MKB tulajdonosi struktúrájáról. Most éppen Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vallott színt, és egy kétlépcsős tranzakció után 49 százalékos befolyást jelentett be az MKB felett.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>