language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Intézmények:

RM International Kft. highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

NER-ből és fizetésből élők: Tudjuk, ki mindenkinek hajlik maga felé a keze

Az Orbán-bányáktól kezdve a kínaiakkal vasutat építő Mészáros-cégen át a Covidon megtollasodó haszonlesőkig még a járvány évében is mesés bérek és persze osztalékok születtek a kormánybarát cégeknél, ám nem jellemző, hogy egyszerű munkavállalóikat is jól megfizetik.

Titokban akár Orbán apja is kereshet a Budapest–Belgrád vasútvonalon

Tíz évig csak miniszteri engedéllyel lehet megtudni, hogy szállít-e követ a Budapest–Belgrád vasútvonal felújításához például a miniszterelnök apja, és hogy milyen dollárkifizetések történnek a jórészt kínai hitelből épülő beruházás során. A kivitelező konzorcium magyar fele Mészáros Lőrinc érdekeltsége, amely a járvány miatti gazdaságvédelemre hivatkozva is kaphatott pénzt.

Most 82 milliárdot költött el a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból - ezúttal a Budapest-Belgrád vasútra

Hozzányúl a kormány a Gazdaságvédelmi Alaphoz, ebből egy pénteki kormányhatározattal 82,1 milliárd forintot csoportosít át konkrét célokra az idei költségvetésből. A cél pedig nem más ezúttal, mint a javarészt kínai hitelből megvalósuló Budapest-Belgrád vasútprojekt. Szinte a teljes összeg a magyarországi szakasz működési és felhalmozási célú kiadásait fedezi, 10,7 millió forint pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium dologi kiadásaira megy el. A mintegy 700 milliárd forint beruházási értékű Budapest-Belgrád vasút projektje 80 százalékban kínai hitelből valósul meg, felerészben magyar vállalkozások közreműködésével. A hazai vállalkozó kiléte már tavaly nyáron kiderült, a nyertes cég nem más, mint a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő RM International Kft., mely a nyertes konzorciumban 50 százalékban vesz részt.
Találatok: [3]  Oldalak:   1