language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Helyek:

Somogy megye highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [46]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Tényleg nem lehet már megkerülni Tiborczot a magyar szállodapiacon?

A vállalkozó, aki saját állítása szerint apósa támogatása nélkül is ugyanott tartana, ahol most, pár év alatt építette fel szállodabirodalmát. Állami milliárdok itt, állami százmilliók ott, de Mészáros Lőrinc neve is feltűnik a nagy építkezésben.

A NER-es sikercég bukása 55 milliárdos tündöklés után, de újabb nagy állami üzlet kilátásban

A Schadl György vezette végrehajtói karral is milliárdos szerződéseket kötő, rendkívüli karriert befutó Magno Studio csillaga a jelek szerint leáldozott, a cég tulajdonosának azonban valószínűleg nincs miért aggódnia. Horváth László új érdekeltsége milliárdos állami támogatással épít gyárat Marcaliban, hogy műtéti szettekkel lássák el az egészségügyi intézményeket.

Megpróbáltunk bejutni a szántódi Balaland kerítéssel elzárt Balaton-partjára

Hogyan foglalnak teret a NER-közeli körök a Balatonnál, esetenként bírósági ítéleteken, törvényi tiltásokon, rendeleteken is átlépve, újabban ezt már nyíltan is felvállalva? A Narancs.hu cikksorozatában néhány eset felvillantása mellett a nagy nyomulás hátterével, módszereivel foglalkozunk, arra keresve a választ: hogyan jutottunk el a máig, amikor már-már a NER maga a törvény. E cikkünkben arról írunk, hogy a tavasszal átadott szántódi Balaland építtetője szerint a tó úgysem körbejárható, miért pont nekik kéne biztosítaniuk a szabad parti sétányt. A luxusberuházás ugyanis egy komplett partszakaszt elfoglalt és kerítéssel zárt el, ahova ugyan a köznép állítólag bemehet, de fürdeni, napozni nem szabad. Megnéztük, milyen az úgynevezett szabad bejutás a Balaland területére.

Térképen mutatjuk, hogyan építi körbe a NER a Balatont

Luxusszállodák és -apartmanok, közvetlenül a tóparton álló betonkockák, panorámás telekre felhúzott, mezőgazdasági épületként elkönyvelt nyaralók, letarolt nádasok – egyre inkább így néz ki a magyar tenger a fideszes nyomulás eredményeként.

Csak egy csel volt a Club Aliga környezetvédelmi engedélyének visszavonása?

A kormány számára hirtelen felülírhatatlanná váltak a helyi önkormányzatok döntései. Balatonvilágoson ugyanis a képviselő-testület többsége éppen a kormánybarát befektetők oldalán áll, miközben a kisebbségben lévő civilek fontos csatát nyertek a szabad parthasználatért folytatott küzdelemben.

Nehezebben vehetik be a Balatont a "mohó beruházók", de azért maradtak kiskapuk

A közvetlen Balaton-part beépítésének lehetőségét jelentősen korlátozta az Alkotmánybíróság, de ez a tópart túlterhelésének csak részben szab gátat.

Kaposváron is tarol a Publimont, de nem biztos, hogy a város is jól jár

A somogyi megyeszékhelynek imáiba kéne szőnie Simicska Lajos nevét: amikor még ő birtokolta a legendás közterületi hirdetőcéget, Kaposvár óvatos becslés szerint is háromszor jobban járt, mint most, a Mészáros Lőrinc nevével fémjelzett korszakban. A Simicska-Publimont 2012-től öt esztendeig évi 49 milliót fizetett a város területén lévő, általa üzemeltetett különböző hirdetési felületekért, ez tavaly év végén, a Mészáros-Publimonttal kötött szerződés szerint évi 18 millióra zsugorodott.

Spoiler Hotel: egymásra talált a turizmusiparban Kaposvár és Mészáros Lőrinc

Szállodaüzemeltetés, marketing – ezeken a területeken már együttműködnek.

Nemrég még állami tulajdonú Balaton-parti telket szerzett meg a volt belügyi államtitkár

Tasnádi Lászlóhoz az állammal jó nexust ápoló milliárdostól, Jellinek Dánieltől jutott az értékes ingatlan, amely közvetlenül a balatonlellei jachtkikötő mellett van.
Találatok: [46]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>