language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Intézmények:

V-Híd Zrt. highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

V-Híd Zrt.

A V-Híd Zrt. fő tevékenysége a vasútépítés, vasúti pályaépítés és korszerűsítés.  A 2015-ben alapított cég eredetileg Apáthy Endre érdekkörébe tartozott. 2017 végén a részvények 90 százaléka Sárváry István, 10 százaléka pedig a Mészáros Lőrinc vejéhez, Homlok Zsolthoz köthető Properitus Vagyonkezelő Kft. kezében volt, később a cég egészét felvásárolta a Mészáros csoport.

A cég az elkövetkező években több hasonló profilú vállalkozásban is részesedést vásároltak. A V-Híd 2016-ban még 2 milliárd forint bevételt sem könyvelt el, 2017-ben már 23,8 milliárd volt a forgalma és csaknem 1,5 milliárd forint nyereséget produkált, 2022-re pedig 108,7 milliárd forintos bevételével a harmadik legnagyobb építőipari cég Magyarországon. Egyik legnagyobb projektjük a Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezése.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [99]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Csúszásban lévő beruházások,110 milliárd forintnál több közpénz Mészáros Lőrinc cégeinek – előlegként

Az Építési és Közlekedési Minisztérium válaszolt közérdekű adatigénylésünkre.

Az évszázad túlárazott vasútépítése lehet a Déli körvasút kivitelezése

Az állam 338 milliárd forintért kívánja Mészáros Lőrincékkel bővíteni a vasúti pályát Budapest déli részén. A becsült piaci ár 30–50 milliárd lenne a munkára. Malmőben ennyi pénzből alagutat fúrtak a város alá, és ott vezették el a vonatokat. Bécsben a főpályaudvar jött ki annyiból, mint néhány kilométernyi vasúti pálya a magyar államnál.

Nem tudják befejezni a kínaiak a Budapest–Belgrád építését, és ez még súlyos tízmilliárdokba kerülhet nekünk

A Budapest–Belgrád-vasútvonal építésén Mészáros Lőrinc cégei és kínai partnereik vesznek részt. A pályaépítést végző Mészárosék most részben levonultak az építkezésről, mert át kellett küldeni a munkagépeket és a dolgozókat a szétrohadt Budapest–Győr-fővonal felújítására. A beruházáshoz kritikus biztosító- és vonatbefolyásoló rendszer kiépítését a kínai fél vállalta, de ők ezt egyszerűen nem tudják megcsinálni az európai szabványok szerint. Lehet, hogy még most kell majd hozzá új alvállalkozót keresni, de az is lehet, hogy végül ilyen nem is épül. A projekt költségei az infláció miatt elszálltak, egyáltalán nem látszik, honnan lenne pénz a vonatbefolyásoló rendszereket kiépítő új alvállalkozóra. A VSquare szerint a kínaiak felhagytak a munkával, és leállították a projekt finanszírozását is, miközben a helyzet odáig fajult, hogy Orbán Viktor őszi kínai útján próbálhatja meg személyesen rendezni a kínaiakkal.

Szokatlan módszerrel jutnak egymilliárd forinthoz Mészáros Lőrincék

Ezúttal nem osztalékfizetés áll a háttérben, mint a legtöbb esetben. Ám hogy miért kellett meglépniük ezt most, arra nem világítanak rá a nyilvános dokumentumok, ráadásul anyagi problémákról szó sem lehet.

Az Integritás Hatóság is figyeli Mészáros Lőrinc cégének beruházását

Az újonnan felállított korrupcióellenes testület érdeklődését a Püspökladány–Biharkeresztes vasúti felújítási munkálatok keltették fel, miután több alvállalkozót nem fizetett ki Mészáros Lőrinc cége, az R-Kord Kft.

Fogd a pénzt és fussanak! Magyarország és az atlétikai világbajnokság

Augusztus 19–27. között Budapesten lesz a 19. atlétikai világbajnokság. A magyarok már most elsők a stadionépítés versenyszámban, de szépen csillognak a Fidesz-klientúra érmei is, miközben nem egyértelmű, hogy a helyén kezeljük-e az eseményt.

Így futott versenyt a százmilliárdokért Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Orbán Viktor túravezetője

A 2010 és 2022 között legtöbb nyereséget termelő tizenöt építőipari cég közül négy Mészáros Lőrincé, de van két vállalat, amely külön-külön is 100 milliárd feletti összesített profitot hozott össze.

Belháború és kiszorítósdi kezdődhetett a magyar vasúton, ezért állhatott le a Szeged–Röszke vasútvonal építése

A V-Híd saját leánycége biztosítóberendezését telepítette a vasútvonalra, a MÁV azonban ragaszkodna azokhoz a típusokhoz, amelyeket eddig használt. Nem biztos, hogy most nem Mészáros Lőrinc cégének van igaza. A MÁV szerint alaptalan a felvetés.

Leállította Mészáros Lőrinc cége a Szeged–Röszke vasútvonal felújítását

A V-Híd „a kivitelezés során felmerült műszaki és technikai problémákra” hivatkozva állíttatta le a munkálatokat az alvállalkozókkal.
Találatok: [99]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>