language

Lapok:

Intézmények:

Metrowagonmas highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Metrowagonmas

A Metrovagonmas (oroszul: Метровагонмаш), 1992-ig Mityiscsi Gépgyár, rövidítve MMZ Moszkva megyében, Mityiscsiben található gépgyártó vállalat. Oroszország egyik legnagyobb gépgyára, mely főként vasúti járművek, metrószerelvények, egyéb, főleg lánctalpas közlekedési eszközök és ezek pótalaktrészeinek gyártásával, valamint vasúti és metró-járművek nagyjavításával foglalkozik. 2004-től az oroszországi járműgyárakat összefogó, állami tulajdonú Transzmasholdinghoz tartozik. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Drágább a felújított orosz metró, mint az új

Nyizsnij-Novgorod városa a Metro Report szaklap szerint a napokban írt alá egy szerződést az orosz Metrovagonmassal, 23 darab új metrókocsi vásárlására 1,3 milliárd rubelért, ami egy kocsira vetítve fajlagosan 56,5 millió rubelt jelent. A város a mintegy 40 éves Metrovagonmas metrókocsijait cseréli le rájuk. Budapest városa 2015-ben írt alá egy szerződést az orosz Metrovagonmassal, 222 darab felújított metrókocsi vásárlására 69 milliárd forintért, azaz 15 milliárd rubelért, ami egy kocsira vetítve fajlagosan 67,5 millió rubelt jelent. A város a mintegy 40 éves Metrovagonmas metrókocsijait cseréli le rájuk.

Moszkva kavarása áll a budapesti metrókáosz mögött

Történetek a magyarországi orosz befolyásról, II. rész: gazdasági befolyás. Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját 2014 váltották le. Úgy tűnt, a Tarlós Istvánnal való személyes konfliktusa fajult idáig. Valójában orosz nyomásgyakorlás is kellett hozzá. A hetvenmilliárdos tét a hármas metró kocsijainak beszerzése volt.

Azonnali intézkedést követel a metrók felújítójától a BKV

A BKV Zrt. a felújított szerelvények műszaki megbízhatóságának problémái miatt a legsúlyosabb szankciókat helyezte kilátásba a Metrowagonmash-sal szemben - közölte a társaság. Ha Metrowagonmash rövid időn belül nem ér el jelentős javulást a szerelvények megbízhatóságában, további radikális lépések megtételét tervezik, aminek minden következményét az orosz gyár viseli majd. Ezzel a szerződésbontásra utalhatnak.

Kábelekig visszabontják a hibás orosz metrót

Két és fél hónap eltelt, és hétfőn a felújított orosz metró a legsúlyosabb - a Metróért Egyesület szerint biztonságkritikus - hibát produkálta: a Kálvin téri állomáson mindkét oldalon kinyílt az ajtósor. A hiba komoly balesethez vezethetett volna, de szerencsére senki nem esett ki a járműből.

Habony hitelezőjének csápjai mindenhova elérnek

Habony Árpádot húszmilliós kölcsönnel segíti ki, pártelnökbuktató kémjátszmába keveredik, milliárdos bizniszben segít Csányinak. Moszkva felé figyel, de nyugati arisztokraták életét éli. Mindeközben pedig fiatalokat gyűjt maga köré, hogy elitcsapatot neveljen belőlük, és fontos pozíciókban tarthassa velük a kapcsolatot. Portré a Fidesz mindenes háttéremberéről, Tombor Andrásról.

Habony hitelezőjének testvére felügyeli az Eximbank segélyhiteleit

Már eddig is nehéz volt követni az Eximbank és a Rogán-Habony-érdekkör közötti családi-politikai-üzleti összefonódásokat, de ezeket most egy újabbal gyarapítjuk. Legyen szó magánhitelezésről, belföldi vállalati hitelezésről vagy nemzetközi segélyhitelről, csupa ismerős név bukkan fel.

A BKV 13 milliárddal olcsóbb metrófelújítási árat mondott be

Az orosz Metrovagonmas nyerte 69 milliárd forintos ajánlatával a BKV metrókocsik felújítására kiírt tenderét. Erről számolt be az Index is július 8-án, amikor kihirdették az 3-as metró szerelvényeinek felújítására vonatkozó tender végeredményét. Az üzlet azonban még nagyobb is lehet, és további 13 milliárd is ütheti az M3-ast felújító cég markát, csak ezt eddig nem nagyon hangoztatta a fővárosi közlekedési vállalat.

LMP: Az oroszok csak 20 százalékos jótállást vállaltak a 3-as metró szerelvényeire

A BKV és az orosz Metrovagonmas között a 3-as metró szerelvényeinek felújításáról megkötött szerződésből kiderült, miért volt sürgős az aláírása, hiszen az orosz fél csak 20 százalékos jótállást vállalt a szerelvényekre, mondta Csárdi Antal, az LMP fővárosi közgyűlési képviselője. Szerinte ez azt jelenti, hogy ha a felújítást követő években ki kell vonni egy felújított szerelvényt a forgalomból, akkor az orosz fél csak a felújítás 20 százalékát fizeti majd vissza.

Elég furcsán nyerték az oroszok a metrótendert

Az észt Skinest Rail egyelőre nem kommentálja a BKV metrótenderén született döntést a cég kizárásáról, tudtuk meg a cég egyik igazgatójától. Közben kiderült, hogy az észtek ajánlata nemcsak 9 milliárd forinttal olcsóbb, hanem több jelentős elemben korszerűbb, és öt évvel hosszabb garanciát adtak. Megszereztük az értékelést, ami azt is tartalmazza, miért zárták ki a céget a tender legvégén.
Találatok: [9]  Oldalak:   1