Newspapers: |
23 milliárd (plusz még 5): újabb állami munkákat húzott be a leggazdagabb magyar
Vízaknafejlesztés Tatabányán – Mészáros Lőrinc cége lett a befutó két közbeszerzésen is. Cikkünk frissült.
Újabb céget kebelezett be a magyar építőipar egyik nagyágyúja
A West Hungária Bau (WHB) Építőipari Szolgáltató Kft. tulajdonrészt szerzett a TSPC Invest Kft.-ben. A TSPC másik tulajdonosának, a TSPC s.r.o.-nak a székhelye ugyan 2021 óta a szlovákiai Komárnóban (Komárom) van, mégis győri érdekeltségű.
A MÁV-tól egy kormányközeli magántőkealaphoz kerül a vasúti járműgyártás
Folytatódik az állami vagyon kiszervezése, Dunakeszi után Szolnokot is beveszik a kormányközeli üzleti körök. Június végétől már mindkét vasúti járműjavító telep egy Hernádi Zsolthoz közel álló magántőkealap tulajdona lesz. De a történetben felbukkan egy orosz vállalat és mostani honvédelmi miniszter is.
Nem tetszettek az autópálya-koncessziók a GVH-nak, de Mészárosék megnyugtatták őket
Nem zavarja a versenyhivatalt az autópálya-koncessziók kiadása, de azt már nem tudhatjuk meg, hogy miért.
Jászai Gellért most a Volántól húzott be több milliárd forintot
A Volánbusz Közlekedési Zrt. a Jászai Gellért-féle 4ig ajánlatát hirdette ki nyertesként a „Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) járműfedélzeti eszközök üzemeltetése” tárgyú közbeszerzési eljárás során – tették közzé a Budapesti Értéktőzsdén. A beérkezett ajánlatok száma: 1.
A milliárd forintos ötlet: reális, hogy egy találmányra kap Rogán évek óta százmilliókat?
Az idei kifizetett, 408 millió forintos használati díj szintén azt feltételezné, hogy a Mobilsign jelentős növekedést érhetett el, 2021-ben alighanem megtriplázva a bevételeit – a pontos adatokra azonban még várnunk kell. A valószínűsíthetően csak a miniszternek fizetett találmány használati díj, annak a vállalat árbevételével összevetetett, meglehetősen magas mértéke és a cég teljesítményével hiányzó párhuzam mellett még megkérdőjelezi a kapott összegek megalapozottságát,
hogy az iparági példának minősíthető másik hazai szereplő beszámolója merőben mást mutat.
Kína? NER? Államiból magánkézbe – ez állhat az autópályakoncesszió mögött
A héten derült ki, hogy a kormány közbeszerzést írt ki és 35 évre koncesszióba adná a magyarországi autópályahálózat üzemeltetését és fejlesztését. Arról, hogy mi lehet a gazdasági racionalitás egy ilyen döntés mögött, dr. Lukács Tibort, a Közbeszerzési Hatóság korábbi főtitkárát, közbeszerzési szakértőt kérdeztük, aki szerint több okból is szükség lesz a következő években az állami finanszírozás kiegészítésére.
Tízmilliárd forintból újítja fel Mészáros cége a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között a vasúti pályát
Újabb közbeszerzési pályázaton nyert az Opus érdekeltségi körébe tartozó R-kord Építőipari Kft. – írja a vállalat a Budapesti Értéktőzsdén közzétett hirdetményében.
Milliárdos támogatással kitömött, újabb céget vett Mészáros Lőrinc
A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő – tőzsdén kívüli – vagyonkezeleő, a Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. tavaly december elején egyedüli tulajdonosa lett a szerencsi, de korábban debreceni székhelyű PIMCO Kft.-nek. A mára 153 milliós jegyzett tőkével rendelkező céget 2011-ben alapították, azóta jelentős érdemi tevékenységet nem végez a beszámolók alapján – írja az Mfor.
Magyarország 50 leggazdagabb embere – már nem Csányi az első
A Forbes Magyarország immár ötödik alkalommal állította össze az ország leggazdagabb embereinek névsorát – soha ekkora vagyonnal nem rendelkezett még az első helyezett, sőt soha ekkora tőzsdei vagyon nem összpontosult még Forbes-listás milliárdos kezében, mint most. Mészáros Lőrinc megelőzte Csányi Sándort a Forbes-listán úgy, hogy öt évvel ezelőtt még nem szerepelt neve a legvagyonosabbak között.