language

Intézmények:

Mezort Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [60]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Nyolcévnyi nyomozásba nem fért bele, hogy miért rakott az állam egy halom pénzt a Fidesz-közeli milliárdos bankjába

A magyar állam 2013 közepén hárommilliárd forintért 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a Széchenyi Kereskedelmi Bankban. A pénzintézet az Államadósság Kezelő Központot is vezető Töröcskei István érdekeltsége volt. A Fidesz-közeli bankár a vád szerint az állami tőkeemelés idején törvénytelen pénzügyi manőverekkel is igyekezett fenntartani a bank működőképességét, a Széchenyi Bank azonban minden próbálozás ellenére bedőlt. A hatóságok nyolc évig nyomoztak az ügyben, a kormányzathoz tartozók felelőssége azonban érdemben nem vetődött fel. Az állam által a bank vezetésébe delegált ügyvédet, Vörös Józsefet – aki Mészáros Lőrinc bizalmasa – ugyan őrizetbe vették, de az ügyészség lapunknak küldött válasza alapján bizonyítottság hiányában nem vádolták meg.

Milliárdok nőttek ki a földből: az infláció hizlalta a két legnagyobb földesúr agrárbirodalmát

Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor a mezőgazdaságban is uralják a piacot. Kiugró inflációs környezetben mindketten nagyot kaszáltak 2022-ben, de az OTP-vezér ebben az ágazatban még messze előzi a felcsúti milliárdost.

A sárvári földek Simicskától Mészáros Lőrinchez való vándorlásának története

A cikkünkben bemutatott, 2002-től 2021-ig tartó időszak tulajdonosváltásai és az ehhez kapcsolódó történések jó példái annak, hogyan követi le az oligarchák tulajdonszerzése, vagyonosodása a Fideszen belüli erőviszonyok változását.

Mészáros luxus vadászházat épített a Hanság közepén

A Hanság egyik legszebb részén építettek hatalmas vadászházat Mészáros Lőrincék, állítólag a vastag pénztárcájú vadászoknak. De a luxusépület más célra is megfelel.

Mészárosék apránként az egykori Simicska-cégek emlékét is kiradírozzák

Miután Simicska Lajos a legutóbbi országgyűlési választások eredményét látva végül feltette a kezét, és végleg visszavonulót fújt, búcsút intett valaha virágzó cégbirodalmának is. Orbán Viktor egykori leghatalmasabb szövetségesének vállalatai közvetítő emberek révén a miniszterelnök jelenlegi leghatalmasabb szövetségeséhez, Mészáros Lőrinchez kerültek, aki csakhamar el is kezdte beolvasztani az új szerzeményeket. Utoljára tavaly ősszel írtunk Orbán barátból lett ellensége cégeinek bedolgozásáról, most pedig megnéztük, mi történt azóta a maradékkal. Nincs meglepetés: a folyamat folytatódott, így Mészárosék lassacskán a Simicska-birodalomnak még az emlékét is kiradírozzák.

Az ország legnagyobb földesura lett Mészáros Lőrinc

Lezárult a Talentis Agro Zrt.-hez tartozó agrár- és élelmiszer-ipari cégek integrációja, a csoport csaknem 38 ezer hektáron gazdálkodik – egyebek mellett erről beszélt Csák Gyula vezérigazgató egy hete Hódmezővásárhelyen. Első hallásra talán nem túl érdekes mindez, agráriumra szakosodott oldalakon és a 24.hu-n kívül nem is számolt be róla más internetes médium. Egy fokkal érdekesebbé teszi a dolgot, hogy a csoport tulajdonosa nem más, mint az ország második leggazdagabb embere, Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc.

Itt a Fidesz egyik kedvenc családja – a papa, a mama és a leány is a NER-nek dolgozik

Az apa fideszes országgyűlési képviselő, Szerencs város expolgármestere, több köztulajdonú cég felügyelőbizottsági tagja. A leány a washingtoni magyar nagykövetség politikai részlegének munkatársa. Az anya pedig egy MET- és öt Mészáros Lőrinc-érdekeltségnél tisztviselősködik. Ismerjék meg a Koncz családot!

Exkluzív: a Mészáros-körnél landolt a Simicska-hagyaték

Az elmúlt két hónapban 52 egykori Simicska-cég indult el Mészáros Lőrinc irányába; ebből 15 már meg is érkezett hozzá, a többi egyelőre a csúcsmilliárdos ügyvédjénél várja sorsa beteljesedését. A Válasz friss kutatásából kiderül: olyan relikviák is a felcsúti lobbihoz kerültek, mint a híres-hírhedt Radóc utcai irányítóközpont, a Mahir nevű hirdetőoszlop-konszern, valamint a Közgép óriásvállalat 70 százaléka. Megtudtuk továbbá, hogy a NER visszafogadta Simicska Lajos egyik legfőbb bizalmasát, a kitiltási botrány sztárszereplőjét, a volt NAV-elnök Vida Ildikót.

Már hivatalos: Mészáros lett az új Simicska

Mészáros Lőrinc és köre veszi át az Orbán Viktorral szembefordult egykori oligarcha, Simicska Lajos cégbirodalmának nagy részét.

Mészáros Lőrinc ott liheg Csányi Sándor nyakában

Egy cég alá szervezte agrárérdekeltségeit a Mészáros család. Ha a nemrég megszerzett Mezort csoportot is beszervezik, akkor elérik Csányi Sándor harmincezer hektáros birtokának méretét.
Találatok: [60]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>