language

Intézmények:

Belügyminisztérium (BM) highlight_off

Akták:

Microsoft magyar állami beszállítói highlight_off

Belügyminisztérium (BM)

A Belügyminisztérium (rövidítése: BM) a közigazgatási struktúra egyik minisztériuma, országos illetékességű költségvetési szerv. A Belügyminisztérium élén 2010 óta Pintér Sándor belügyminiszter áll.

Microsoft magyar állami beszállítói

A csalássorozat lényege: állami szervek úgy vásároltak Microsoft-licenszeket, hogy közbeiktattak pár megbízható közvetítő céget, amelyeknél óriási (40 százalékos) profit keletkezett” – összegezte 2019-es cikkében a 444. Az ügyben eredetileg az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet indított vizsgálatot 2016-ban, melynek lezárásaként a Microsoft magyarországi leányvállalatának 8,75 millió dollárt kellett kifizetnie egy peren kívüli egyezség keretében, míg az amerikai székhelyű anyavállalatnak ezen összeg nagyjából kétszeresét.

2017 decemberében a 24.hu arról értesült, hogy a Microsoft Magyarország felmondta az értékesítési-engedélyét az úgynevezett Large Account Resellereinek (LAR, kormányzati beszállítók). Romániában pár évvel ezelőtt botrány tört ki, melynek nyomán több minisztert is börtönbüntetésre ítéltek, mert csúszópénzt fogadtak el azért, hogy a piaci árnál magasabb állami szerződéseket hagyjanak jóvá. A magyar vizsgálat Papp István 4 éves vezérigazgatóságát érintette. Papp több érintetthez hasonlóan szintén megjárta a forgóajtót: 2016-ban a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökhelyettesi székébe távozott. Egyes értesülések szerint a vizsgálat már akkor elindult, amikor Sagyibó Viktor volt Microsoft Magyarország alkalmazottat kinevezték a Miniszterelnökség miniszteri biztosának, emellett rá bízták a hazai és uniós projektek ellenőrzését és a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program felügyelését is. Más értesülések szerint a kitiltási botrány után kezdték el ellenőrizni a Magyarországon is jelen lévő amerikai cégeket korrupciós szempontból.

Bár a magyar vizsgálat eredményeit a multicég nem hozta nyilvánosságra, azt tudjuk, hogy a Humansoft Kft, az Euro One Zrt, és a RacioNet Zrt is a LAR cégek közé tartoztak és konzorcium vezetőkként indultak többek között egy, a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság által kiírt 20 milliárdos tenderen. Mind a Humansoft Szíjj Lászlón és Fehér Istvánon, mind a RacioNet Fellegi Tamáson keresztül a kormánypártokhoz köthető, de a Széles Gáborhoz is kötődő Euro One-ról is elmondható, hogy (pl. TÁMOP-os pályázatok elnyerésével) 2010 után jelentősen nőttek a közbeszerzésből származó bevételei. A Napi.hu értesülései szerint pont egy NAV-os közbeszerzésen akadtak fent a Microsoft ellenőrei, melyben a RacioNet mellett részt vett Fauszt Zoltán vélelmezett strómanjának egy cége, a Rufusz Computer Zrt. is. Ekkoriban lett a NAV informatikai főosztályvezetője Tiborcz Péter, Tiborcz István testvére. Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy valóban túlárazták-e a termékeket, vagy egyáltalán el sem adtak annyit, amennyit feltüntettek. A Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság jelenleg gyorsított eljárásban keres új Microsoft beszállítókat a kormányzati szektorba, lévén a partnerek kizárása óriási felfordulást okozott a Microsoftra épülő közigazgatásban. A Miniszterelnökség úgy reagált: semmilyen korrupciógyanús szoftverbeszerzésről sincs tudomásuk, az ügyet az amerikai cég belügyének tekintik. A Microsoft pontos megállapításait továbbra sem ismerhette meg a közvélemény. (Forrás: a korrupció Fekete Könyve)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Az Integritás Hatóság a Microsoft- és a víziközműmutyikról: Ez a pénz elúszott

Az előző évtized két nagy korrupciós botrányával is foglalkozott a közelmúltban az EU-val folyó vita részeként felállított Integritás Hatóság, ahol beismerték: nincs esély az elkorrumpált összegek visszaszerzésére. A szervezet megreformálná a vagyonnyilatkozati rendszert, de a kormány eddig nem reagált a tavaly év végén publikált javaslatcsomagra.

Magyarország uniós támogatást bukhat a Microsoftot érintő korrupciós ügy miatt

A korábbi vizsgálatok a NAV-ot és az ORFK-t nevesítették, mint a magyar állam részéről biztosan sáros intézményeket.

Pintér Sándor nem vizsgáltatta a botrányos szoftverbeszerzéseket

Hiába a nemzetközi botrány, a Belügyminisztérium nem rendelt el belső ellenőrzést a Microsoft-ügyben.
Találatok: [3]  Oldalak:   1