language

Intézmények:

Miniszterelnöki Kabinetiroda highlight_off

Miniszterelnöki Kabinetiroda

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormányfő munkáját segítő, 2015 októberében létrehozott minisztérium, amelynek élén miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke áll. 2015 óta Rogán Antal a vezetője.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [265]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Az ügyészség cáfolja Hadházy Ákost, nem a Schadl-ügyről adtak tájékoztatást

Nagy nehezen, de megtudtam: még mindig nyomoznak a Schadl-ügy legsúlyosabb szálának ügyében – írta Hadházy Ákos egy szerdai Facebook-posztjában. Az ellenzéki politikus emlékeztet: noha a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke, Schadl György és Völner Pál volt igazságügyi államtitkár ellen a végrehajtói vesztegetés ügyében már vádat emeltek, „a jelek szerint a Nyomozó Főügyészség még mindig nem tudja, ki lehet Tóni, Barbara és Ádám, akikkel a korrupt végrehajtó ismerőse egy 30 éves buliról beszélt.”

Milliárdos megbízás a Nézőpont Csoport cégének a Miniszterelnöki Kabinetirodától

A kormányközeli Nézőpont Csoport Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában álló Observer Budapest Médiafigyelő Kft. nyerte a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik legfrissebb tenderét. A kft.-t 2018-ban vásárolták fel, azóta a bevételei drasztikusan megugrottak. A mostani szerződés 1,4 milliárd forintról szól.* Alvállalkozóként a kormányzati megmondóember Mráz Ágoston Sámuel tulajdonában álló Ceper Central European Perspectives Zrt.-t vonják be.

Tűzifa-kiviteli tilalom magyar módra – úgy tilos, hogy továbbra is szabad, és ki is viszik

„Itt az újabb rendkívüli intézkedés: tilos kivinni tűzifát az országból” című közleményben jelentette be Nagy István agrárminiszter augusztus 9-én, hogy „a háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is.” A hírt a magyar sajtó nagy része, jobb- és baloldalon is, nagyjából szó szerint, hasonló címmel átvette. Az augusztus 9-én elfogadott kormányrendelet azonban egyrészt nem tiltotta meg a tűzifa kivitelét Magyarországról. Másrészt az Átlátszó által kikért, illetve a KSH-tól letöltött adatok szerint sincs szó a kivitel tilalmáról, hiszen a kormányrendelet elfogadása óta is zajlik a faanyagok exportja, az illetékes hivatalok tudtával.

Forró krumpliként dobálja a 2,3 milliárdos eltűnt országimázsfilm ügyét a rendőrség és az ügyészség

A NAV Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága a 444 értesülése szerint a napokban arról értesítette Hadházy Ákos képviselő ügyvédjét, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) eltűnt filmjének ügyében tett feljelentése alapján nem hajlandó nyomozást indítani költségvetési csalás gyanújával, hanem visszapasszolja az ügyet az abban a nyomozást egyszer már megtagadó rendőrségnek. Annak ellenére passzolják az ügyet, hogy költségvetési csalási témakörben az ő hatáskörükbe tartozna a nyomozás.

Nem számol el a Rogán-minisztérium a bombás plakátrengeteggel, pedig idén megdőlhetett az állami hirdetési rekord

„Őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát”, „Védjük meg a gyerekeinket” és „A brüsszeli szankciók tönkretesznek minket” – 2022-ben ezek az üzenetek lepték el az ország utcáit kormányzati plakátok formájában, tévéreklámokban, Facebook-bannerekben és YouTube-videókat megszakító kisfilmekben. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda – ami a kommunikációért is felelős – a válsággal nehezített évben is közel 30 milliárdot költött el csak ilyen hirdetésekre őszig, azt pedig többszöri kérdésre sem árulják el, hogy a minisztérium év végi költéseivel meddig nőnek ezek a költségek.

Százmilliós bírságot is bevállal a kormány, ha megsérti az EU-nak tett vállalását

Jól hangzik, de az állam csak egyik zsebéből a másikba teszi azt a pénzt, amire a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal büntetheti a kormányzati szerveket, ha megsértik a jogszabálytervezetek társadalmi egyeztetésének kötelezettségét. A bírság akár százmillió forint is lehet.

Kiperelték Orbán római útjának adatait, kiderült, mennyit fizetett a családtagjai repüléséért

A jogerős ítélet szerint a külügynek az út összes költségadatát ki kell adnia.

Minden harmadik külföldi útjára különgéppel repült Orbán Viktor

Összesen csaknem 380 millió forintba kerültek a miniszterelnök külföldi útjai 2020 januárja óta – tudta meg az rtl.hu. Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos tárgyalásokra minden harmadik alkalommal a „nem kormánygépként” használt, állami tulajdonban lévő Airbus A319-es géppel repült. A szállásokra 100 és 200 ezer forint között költöttek fejenként, de a miniszterelnök idei párizsi útján ennek többszörösét költötték erre.

Tovább gyorsítja a kormány az oszakai világkiállítás magyar részvételének közbeszerzéseit

A kormány a háborús veszélyhelyzeti felhatalmazással élve még törvényt is módosított rendelettel, hogy a két és fél év múlva induló rendezvényre gyorsabban menjen a felkészülés.
Találatok: [265]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>