language

Intézmények:

MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Keleti nyitás: a kereskedőházak feltörték a malacperselyt

A keleti (meg minden egyéb irányú) nyitásokat bonyolító kereskedőházakért felelős cégek összességében 96 millió forintos mínusszal zárták a 2017-es évet. A három cég együtt 1,8 milliárd forint bruttó fizetésért tartott 206 alkalmazottat, így a havi átlag bruttó fejenként 700 ezer fölé jön ki. A központi cég visszafizette 5 milliárd forintos tartozását a külügyminisztériumnak, cserébe lepusztított 4,2 milliárdot a bankszámlájából, amit amúgy a Matolcsy/Mészáros-közeli MKB-nál vezet. A három cégnek 8 milliárd forint bevétele volt a külügyminisztériumtól és egymástól. A környező országokban (esetenként a határtól pár méterre) működő irodákra kétszer annyit költöttek, mint 2016-ban.

Fideszközeli erdélyiek nyertek a Nemzeti Kereskedőház cégének közbeszerzésén

RMDSZ-tanácsnok, EMNP-politikus, és a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökéhez közeli vállalkozás is 18-19 ezer eurót nyert a Magyar Nemzeti Kereskedőház tenderén, hogy magyarországi cégek exporttevékenységét támogató irodákat nyissanak Erdélyben.
Találatok: [2]  Oldalak:   1