language

Intézmények:

MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Lapok:

Világgazdaság highlight_off

Világgazdaság

1969 óta jelenik meg a magyar- és világgazdaságról tájékoztató napilap. A lap indítását az új gazdasági mechanizmus keretei között kezdeményezték. Első tulajdonosa a Magyar Kereskedelmi Kamara és a Konjuktúra- és Piackutató Intézet lett. A kor viszonyaival ellentétben anyagait viszonylag szabadon közölhette, amely számos konfliktus forrása volt. Kompromisszumos megoldásként 1979-ben létrehozták a Heti Világgazdaságot (HVG), mely nyílt, a Világgazdaság pedig zárt terjesztésűvé vált. A Magyar Kereskedelmi Kamara tagvállalatának tagjai megkapták ugyan, de az újságárusok nem értékesíthették. A korlátozást 1988-ban oldották fel.

 

A rendszerváltást követően a Zöld Újság Rt. elnevezésű cég jelenttette meg a napilapot, mely 2014-ig volt a lap kiadója. 2001-ben bevásárolta magát a cégbe az Axel-Springer Budapest Kiadó Kft, mely 2014-ben tulajdonlását eladta az azóta Mészáros Lőrinchez kötődő Mediaworks Hungary Zrt.-nek. A lapnak ma már online felülete is van, a cikkek vg.hu oldalon érhetőek el. Ezen keresztül 2018 végétől már a Fidesz-közeli médiaalapítvány, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány a lap tulajdonosa.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Luxusvillát is átvesz az állam

Megjelentek a 300 milliárdos év végi költségvetési költekezés részletei is, miközben újabb kiadásokról döntött a kormány. A sportszervezetek 4,2 milliárdot kapnak a 2024-es olimpia előkészítésére, további 2,3 milliárdot jut Tokajra, és 1,4 milliárdhoz jut az Ybl villa állami tulajdonba adása révén a Nistema Kft. is.
Találatok: [1]  Oldalak:   1