language

Személyek:

Kerék Csaba highlight_off

Kerék Csaba

Kerék Csaba a Britton-csoport korábbi vezetője, akit a Kulcsár-ügyben elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [144]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Késik a bérfizetéssel a csornai napelemgyár, amelyet 40 millió euró állami hitellel toltak meg

Csúszik a januári bérek kifizetésével és állásidőre küldte a dolgozókat a csornai napelemgyártó, az Ecosolifer Heterojunction Kft. A naperőművek telepítése csúcsra jár Magyarországon, a napelemgyártó mégis veszteséget veszteségre halmoz. Közpénz milliárdokat és az állami tulajdonú MFB Zrt. több mint 10 milliárdos hitelét égeti a svájci gyökerű vállalkozás.

Inkább lemondtak a gyanakvó EU pénzéről, az adófizetők tízmilliárdjaiból épült a napelemgyár

„Nem gondolunk semmit, nem nyilatkozunk” – ennyivel intézte el érdeklődésünket a csornai projekt mögött álló, vastagon kitömött cég, amelynek még az előtt támadtak fizetési gondjai, hogy a gyártás igazán beindult volna. De valaki így is keres majd rajta, a NER nagyragadozói készenlétben állnak.

Jól jött a felhatamazási törvény a Kartonpacknál

Alig egy órával az után, hogy hatályba lépett a kormányrendelet a Kartonpack Dobozipari Nyrt. állami felügyelet alá vonásáról, két rendőr társaságában Juhász Edit kormánybiztos megbízottja átvette a cég bankszámlája feletti rendelkezési jogot – tudta meg a HVG. A tulajdonosi jogok gyakorlására eddig is meg lett volna az állam lehetősége, ugyanis a tőzsdei társaság korábbi főtulajdonosát, Kerék Csabát az egykori Kulcsár-ügy másodrendű vádlottjaként egy évvel ezelőtt jogerősen börtönre és vagyonelkobzásra ítélték. Kerék Csaba cége, a Britton Capital & Consulting a részvények nem egész 62 százalékát birtokolta a Kartonpackban. Csakhogy a vállalat alapszabálya háromnegyedes többséghez kötötte a legfontosabb döntéseket.

Iszonyú marakodás megy egy debreceni cégért

A Kulcsár-ügy másodrendű vádlottja, Kerék Csaba és a bennfentes kereskedelem miatt az MNB által elmarasztalt Fintha-Nagy Ádám ügyvéd mellett még az állam is harcol a nyereséges debreceni tőzsdei cég, a Kartonpack Nyrt. kontrolljáért. A történetben gyakorlatilag minden létező jogi eljárás felbukkan, ami csak kínos lehet egy cégnek, de senki sem képes végleg legyűrni a másikat.

Még több állami hitelt kap a szellemberuházás, amit az OLAF vizsgál

Kiszállt a kormány egyik bankja, az Eximbank a csornai napelemgyár négy éve húzódó beruházásából. De ez nem azt jelenti, hogy megszűnt az állami hátszél.

Az MVMI Informatikai Zrt. vezérigazgatója lett a Hagyó-ügyből kimentett egykori Synergon-vezér

Bár a cégadatbázisokban még nem látszik, az MVMI Informatika Zrt. honlapján már Lazarovits Márk szerepel vezérigazgatóként. Lazarovits 2007 és 2011 között vezette a Synergon Informatika Zrt-t, az azóta megdőlt ügyészségi narratíva szerint ő töltötte volna meg a Hagyónak szánt nokiás dobozt. Mivel a sztori, és ezzel a vádirat kizárólag a harmadrendű vádlott Balogh Zsolt vallomásán alapult, a vallomás visszavonásával a Synergon vezér kikerült a Hagyó-ügyből. Csakhogy valamiért az ügyészség a Lazarovitsra tett terhelő vallomás és a vallomás visszavonása között eltelt két és fél évben egyáltalán nem nyomozott a Synergon-vezér ügyében, sőt, ki sem hallgatták.

A megismételt eljárásban született ítélet szerint nem sikkasztás, hanem csalás volt a Kulcsár-féle brókerbotrány

Több vádlott is várhatóan felülvizsgálatot kér majd a másfél évtizede húzódó Kulcsár-féle brókerbotrány múlt héten kihirdetett jogerős ítélete ellen. 14 év után derült ki például, hogy ami a K&H brókercégénél történt, nem sikkasztás volt, hanem csalás. Jól járhatnak viszont azok a fidesz-közeli körök, amelyek egy ideje ácsingóznak a Britton-tulajdonú Kartonpack Nyrt.-re – a Britton-tulajdonos Kerék Csabát elítélték ugyanis, a Britton Kft. vagyona az államot illeti.

Jogerősen öt évre csökkentették Kulcsár Attila büntetését

Többrendbeli sikkasztás és más bűncselekmények miatt jogerősen öt év szabadságvesztésre és ötmillió forint pénzbüntetésre ítélték a brókerügy elsőrendű vádlottját, Kulcsár Attilát.

Tovább működhet a Kulcsár-féle brókerbotrány központi cége, a Britton Capital & Consulting

A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a Kulcsár-féle brókerbotrány egyik központi cége, a Britton Capital & Consulting kényszertörléséről szóló határozatot. Így kicsit nehezebbé vált lenyúlni a megmaradt fő Britton-befektetést, a Kartonpack dobozgyárat, amire Fidesz-közeli csapatok ácsingóznak.

Brókercsőd, adócsalás, bennfentes kereskedelem? Hívja a Fintha-Nagy ügyvédi irodát!

Ádáz harc dúl a Kulcsár Attila-féle K&H-s brókerbotrányban elkezelt milliárdokért. Egy olyan üzleti kör tenyerelne rá akár a bennfentes kereskedelem árán is, amelyik kedvezményezettként a belvárosi önkormányzat ingatlanmutyijában is vastagon érintett. Fintha-Nagy Ádám ügyvéden keresztül a szálak a Quaestor-csoporthoz, s egy még régebbi brókerbotrányig, a Lasalle 1998-as csődjéig is elvezetnek.
Találatok: [144]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>