language

Helyek:

Pest megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

A Nagy Akkubotránytérkép – összegyűjtöttük a gyárak környezetszennyezéseit, baleseteit és szabályszegéseit

Rosszullétek, tűz, robbanás, habzó csatornák, halálos kimenetelű munkahelyi balesetek – az elmúlt másfél évben több alkalommal hallhattunk hasonló híreket az épülő és a már működő akkugyárakról. A beruházások bírálói és az érintett helyiek ezekre is hivatkozva tiltakoznak folyamatosan a beruházások ellen, a kormánypárti politikusok viszont azzal érvelnek, a gyárak a legszigorúbb előírások szerint működnek. Hogy lehetne megelőzni a baleseteket és a súlyos megbetegedéseket? Összefoglalónkban ezen kérdések megválaszolása mellett térképen mutatjuk meg, hol történtek (nyilvánosságra került) balesetek, illetve azt is, hol vannak már, és hol lehetnek még akkugyárak az országban.

Schadlék lebukása után is furcsa ingatlanügyletekbe bonyolódik a végrehajtói kar

A lóvasút indóház ikonikus épületét egy olyan cégnek adták el, amely ellen január óta adóvégrehajtás folyik. Közben akár évtizedekig húzódó történetek lesznek látszólag egyszerű végrehajtói ügyekből, még akkor is, ha az érintettek jóhiszeműek.

Polgármesterek bukhatnak bele, mert nem vették észre, hogy változott a róluk szóló törvény

Pártállástól függetlenül sorozatosan törvénytelenül tettek zsebre tiszteletdíjat a polgármesterek különböző cégtisztségeik után, mert a tilalmat fű alatt, egy salátatörvénybe rejtve fogadta el a parlament. A településvezetők meg is bukhatnak emiatt, muníciót adva ellenfeleiknek a választások előtt.

Erről szólhat Völner és Schadl sok százmilliósra becsült korrupciós ügye

Hét végrehajtói pályázat eredményében lehet benne a kezük, de állítólag egy oktatási cégtől is kaptak volna egy rakás pénzt, és úgy tűnik, azon is ügyködhettek, hogy zsíros pályázati pénzeket szerezzenek egy kamugyanús “vízüzemű motor” révén. Völner Pálnál jó 83 millió, de Schadl Györgynél több mint 800 millió forintnyi vesztegetési pénz landolhatott.

Választási Fidesz-alap: megvan, hová tűntek az állami civilpénzek

Eddig csupán arról szóltak a hírek, hogy a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzeszsákból, az úgynevezett Városi Civil Alapból fideszes vezetésű alapítványoknak, egyesületeknek is csurrant, cseppent. A Válasz Online most mélyfúrást végzett, átvilágítottunk több száz nyertes szervezetet, s arra jutottunk: az új finanszírozási mechanizmust egyszerűbb lett volna egyenesen Választókerületi Pártalapnak nevezni. Szinte mindenütt Fidesz-segédszervezetek nyerték a nagy pénzt – például buszra, ingatlanra, kommunikációra: azaz a választási kampányban is remekül hasznosítható dolgokra. Emlékszünk: a norvégokkal az volt a baj, hogy politikai-ideológiai alapon szelektáltak. Most ugyanez történt fordítva, csak durvábban, „meghosszabbítva Bicskéig”. Ha ez így nem hivatali hatalommal való visszaélés, akkor semmi sem az.

A kecskeméti focicsapat tulajdonosa a tervezettnél 1,1 milliárd forinttal drágábban épít autópálya mérnökséget

Az autópálya mérnökséget, és -rendőrséget 5,6 milliárd forint helyett nettó 6,7 milliárd forintért építi fel a Horváth Építőmester Zrt. Monor külterületén – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A harmadosztályban szereplő kecskeméti focicsapatot tulajdonló cég az eredetileg becsült összegnél 1,1 milliárd forinttal drágább ajánlattal nyert.

Több kamupártot is magával ránthat a lebukott aláírásgyár

Nem csak a pártlogóval ellátott kis pult mögött, a piac bejáratánál állva, zuhogó esőben lehet aláírást gyűjteni, vannak “aktivisták”, akik a könnyebb utat választották: egy fűtött szobában “gyűjtötték” az egyéni képviselőjelölteket támogató szignókat úgy, hogy az azokat adó állampolgárok ott sem voltak.

Így üzletelt monori ingatlanokkal az önkormányzati államtitkár köre

Szűk egy évtized alatt, fokozatosan újult meg Monor belvárosa, ami alapvetően örömteli hír lehetne. Ám ahogyan ahhoz Magyarországon hozzászokhattunk, különös összefonódások lelhetők fel a munkálatok mögött. Az egyik főszereplő Pogácsás Tibor, aki jelenleg a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, de 1998 és 2014 között, vagyis a cikkünkben részletezett ügyletek idején Monor polgármestere volt – a 24.hu birtokába jutott szerződéseken több esetben a város képviselőjeként járt el. (A politikus 1998-tól 2006-ig, majd 2010-től ismét a Fidesz parlamenti képviselője is volt.)

A letelepedési kötvényekig nyúlnak a monori ingatlanügyletek szálai

Az egyik letelepedési kötvényt árusító cégbe és Pogácsás Tibor volt monori polgármesterbe, illetve jelenlegi államtitkárba lehet belefutni az Átlátszó mostani kutakodásai alapján abban a bonyolult offshore-céghálóban, amely – mint már 2016-ban is írtak róla – a Pest megyei város önkormányzathoz kapcsolódó ingatlanügyletek mögött található.

A monori önkormányzat 58 millióval drágábban vette vissza a saját, üres telkét

A monori önkormányzat 2009-ben Pogácsás Tibor akkori fideszes polgármester (ma Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára) vezetésével 100 millió forintért adott el egy üres telket, amit most 58 millió forinttal drágában vásárolt vissza.
Találatok: [10]  Oldalak:   1