language

Kulcsszavak:

Helyek:

Mórahalom highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Sok hátrányos helyzetű településre pont nem jutott a szegényeknek szánt élelmiszercsomagokból

Egy 2014-es kormányrendeletre hivatkozott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, amikor arról kérdeztük, mi alapján döntöttek arról, hogy mely településen osztják ki az uniós milliárdokból vásárolt élelmiszercsomagokat. A közadatigénylésben megkapott táblázatok szerint a hivatkozott járásokban pont a szegényebb településekre nem jutott csomag. Csongrád megyét vizsgálva az látszik, hogy a hátrányos helyzetű települések felén semmit sem kaptak, a helyi családsegítők pedig nem szólhattak bele abba, hogy ki is a rászoruló.

Uniós pénzeső a magyar félsivatagra: Homokhátság, a záportározó-nagyhatalom

Miért épülnek sorra záportározók egy félsivatagban? Ráadásul homokgáttal, úgy, hogy az esővíz-elvezető csatornák sincsenek bekötve? Hát az uniós támogatás miatt. Tíz éve még minden falu játszótérre pályázott, hat éve a kilátó volt a sláger, mostanság pedig a záportározók futnak nagyot. Történet egy kétszázmilliós gödörről, amelyet a Kiskunsági Nemzeti Park területén ástak, és amelynek még érvényes vízjogi üzemeltetési engedélye sincs. Az elmúlt években legalább 14 víztározó vagy záportározó épült az alföldi Homokhátságon és környékén, ahol már három éve nem esett komolyabb eső. A tájegységet az ENSZ 2020-ban hivatalosan is félsivataggá minősítette. Ez azonban nem zavarta a települések vezetőit, akik a belvíz és a villámárvizek megelőzésére hivatkozva pályáztak uniós pénzre. A természetvédők szerint a zsombói uniós projekt több kárt okozott, mint hasznot.

A bíróság megbízott egy szakértőt, aki felkért még két másikat

Azt fogják vizsgálni, megérte-e a pénzét a mórahalmi makettpark, amelynek építtetőit költségvetési csalás kísérletével vádolja az ügyészség.

Megálmodták a Mini Hungary makettparkot, most a vádlottak padján ülnek

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

Megyei közgyűlési döntés Csongrádban: Egy szegedi lakos 53 ezer forintot, míg egy mórahalmi 794 ezer forintot ér

A 2021-27-es ciklus TOP Plusz pályázati keretének elosztásáról döntött a fideszes többségű megyei közgyűlés úgy, hogy lakosságarányosan sokkal többet címeztek Mórahalomnak, és Makónak, mint az ellenzéki Szegednek és Hódmezővásárhelynek.

Ömlik Mórahalomra az EU-s pénz, és leginkább a tűzközelben lévőket gazdagítja

Mivel a város szemmel láthatóan gyarapodik, a választópolgárok elnézik, hogy a település vezetői a saját érdekeiket is érvényesítik. Nógrádi Zoltán polgármesternek már kihívója sincs.

Kásler Miklós miniszter közreműködésével dübörög 60 ló a Szent László-rockoperában

Nem sajnálja a pénzt a kormány a lovas színházra, amelytől politikai hasznot is remél. A műfaj koronázatlan királya, Pintér Tibor most mutatta be Izsákon a Szent Lászlóról szóló rockoperát, amelyet a pozsonyi csatáról készített animációjával köznevetség tárgyává lett Magyarságkutató Intézet hitelesít.

Mini Hungary-per folyosói balhéval: bűnösnek vallotta magát a félmilliárdos beruházás műszaki ellenőre

Az öt vádlottból egy bűnösnek vallotta magát a Szegedi Törvényszéken a mórahalmi Mini Hungary makettpark ügyében tartott előkészítő ülésen, kedden. A vád: félmilliárdos költségvetési csalás kísérlete. A tárgyalásra eljött Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, hogy megnézze az elsőrendű vádlottat, aki a Szeviép-per egyik főszereplője. A szünetben vitába is keveredtek.

Vádat emeltek a Mórahalmi Mini Magyarország Park építői ellen

Vádat emeltek a Mórahalmi Mini Magyarország Park építői ellen, közölte az RTL Híradó szombat este. A gyanú szerint a beruházó és a vele szerződésben álló cégek egymással összejátszva kb. 550 millió forint kárt próbáltak okozni az EU-s és a magyar költségvetésnek a történelmi Magyarország műemlékeit makettekkel bemutató park kivitelezése során.

Utánajártunk: így szabotálta el a nyomozóhatóság és az ügyészség az Elios-ügy felderítését

Lassan elülnek a botrány hullámai a Tiborcz István cégének többmilliárdos bevételt hozó Elios-ügy körül[1], főhősünk vagyona pedig a polgári jog előírásainak is megfelelni látszó ingatlanbefektetések formájában halad a kifehéredés útján. Mielőtt végképp a feledés homálya borítaná be e sajátosan magyar eredeti tőkefelhalmozás történetét, szögezzük le: jó okunk van azt gondolni, hogy a miniszterelnök vejének vagyona az Elios Zrt. közvilágítás-korszerűsítési projektjei kapcsán a bűnszervezeti elkövetés jegyeit is magán hordozó költségvetési csalás és egyéb bűncselekmények sorozata segítségével növekedett. Az pedig, hogy ezt a nyilvánvalónak látszó bűncselekményt nem derítették fel, és az elkövetők egyikét sem vonták felelősségre, kizárólag annak köszönhető, hogy a nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Iroda szabotálta a nyomozást, az eljárást irányító és felügyelő Pest Megyei Főügyészség pedig asszisztált ehhez, ami nehezen minősíthető másnak, mint hivatali visszaélésnek és bűnpártolásnak. Az alábbi hosszú cikkben ezt a három állítást fogom igazolni.[2]
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>