language

Akták:

Elővásárlási jog a világörökségi területeken highlight_off

Kulcsszavak:

műemlékvédelem highlight_off

Elővásárlási jog a világörökségi területeken

2017. december 27-én jelent meg egy kormányrendelet, ami a Magyar Állam elővásárlási jogát jegyezte be a világörökségi területeken fekvő ingatlanokra. A rendelet hatálya alól kivételt képeznek a lakóházak, a termőföldek és az erdőgazdasági területek. Az elővásárlási jog azt jelenti, hogy ha egy ilyen ingatlant el akar adni a tulajdonosa, akkor köteles értesíteni az államot az eladási szándékáról. Az államnak 8 napja van eldönteni, hogy meg akarja-e venni az ingatlant. Ha igen, akkor az állam a tulajdonos és az eredeti vevőjelölt közötti megállapodásban szereplő összeget köteles kifizetni.

 

Az illetékes állami szerv a rendelet hatályba lépését, azaz 2017. december 27. napját követően haladéktalanul írásban keresi meg az adott terület szerint illetékes ingatlanügyi hatóságot, akik a megkeresés eredményeképpen bejegyzik az elővásárlási jogot az ingatlan-nyilvántartásba, innentől tehát mindenki számára elérhető és látható lesz a közhiteles nyilvántartásban, hogy az adott helyrajzi szám alatt található ingatlanon van-e elővásárlási joga a Magyar Államnak.

 

Amennyiben az érintett ingatlan tulajdonosa el szeretné adni az ingatlanát vagy ingatlanrészét, és erre vevőt is talált, mindenekelőtt az eladási ajánlatával írásban kell megkeresnie a felelős minisztert (ez tájegységek szerint változó, vagy a természet védelméért felelős miniszterhez, vagy pedig a kulturális örökség védelméért felelős miniszterhez kell fordulni), ő gyakorolja az elővásárlási jogot az állam nevében. Az elővásárlási jog gyakorlására felhívó nyilatkozatot az elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szervhez, de a miniszternek címezve kell benyújtani, a szerv vezetője pedig elektronikus és postai úton is felterjeszti a megkeresést a miniszterhez. A megkereséshez a tulajdonosnak a felhívó nyilatkozaton kívül csatolnia kell legalább az egyiket a következők közül: az adásvételre vonatkozó lényeges elemeket tartalmazó vételi szándéknyilatkozat, a vételi ajánlatot tett harmadik személy és a tulajdonos által jóváhagyott lényeges elemeket tartalmazó szerződéstervezet, vagy magát az adásvételi szerződést. A miniszter a megkereséstől számított nyolc napon belül teszi meg az elővásárlásról szóló nyilatkozatot az Állam nevében, amennyiben ezen határidőn belül nem nyilatkozik, azt az elővásárlási jog gyakorlásáról való lemondásnak kell tekinteni.

 

Az ingatlanok részletes felsorolása rendkívül hosszú, a Magyar Közlönyben összesen 1824 (!) oldalt tesz ki. Ezen a linken azonban valamennyi érintett helyrajzi szám megtalálható.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Megkérdeztük: világörökségi területen lévő lakásokra nem akar elővásárlási jogot tetetni az állam

Kisebb pánik tört ki nemrég az I. kerületben, mert többen kaptak arról szóló értesítést, hogy az állam elővásárlási jogot akart bejegyeztetni a lakásaikra a világörökségi törvény alapján. A földhivatal elutasította a kérelmet, mert a törvény lakásokra nem vonatkozik, de a tulajdonosok aggódtak, hogy egy jogszabálymódosítással az állam később mégis elővásárlási jogot szerez a lakásaikra, amiket úgy nehezebben tudnak majd eladni. Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy nem tervezik kiterjeszteni az állam elővásárlási jogát a világörökségi területeken fekvő lakásokra.

Nyugtat a kormány! - Nem nyúlnak bele brutális eszközzel a lakáspiacba

Érdekes levelet kaptunk pár napja arról, hogy egy olvasónknak az I. kerületi, egyedi helyrajzi számmal rendelkező, garázs besorolású ingatlanának tulajdoni lapjára a Magyar Állam elővásárlási jogot jegyeztetett be. Egy tavaly decemberben elfogadott jogszabály értelmében ugyanis a világörökség területén lévő (nem lakó) ingatlanokra az állam elővásárlási jogot gyakorolhat. Arról, hogy pontosan mi volt az állam célja az intézkedéssel Latorcai Csabát, a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkárt kérdeztük.

Tokajt védi a kormány, az emberek már félnek

Nem akarják rekvirálni a világörökségi területeken lévő házakat, földeket, pincéket, de valahol érhető, ha információk hiányában sokan megijedtek az állam elővásárlási jogának bejegyzésétől, s a kézhez kapott határozattól – mondta a Népszavának Latorcai Csaba a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára.

Elővásárlási joga lesz az államnak a világörökségi ingatlanokra

Az Országgyűlés által decemberben elfogadott törvénynek és az azt végrehajtó kormányrendeletnek megfelelően a világörökségi területeken álló egyes ingatlanokra az államnak ezentúl elővásárlási joga van, ez lakásokat, lakóházakat, termőföldeket és erdőgazdasági területeket nem érint – mondta Latorcai Csaba helyettes államtitkár az MTI-nek.

Térképre tettük, hogy mely ingatlanokra jegyeztethet be a kormány elővásárlási jogot

Nyolc világörökségi vagy természeti örökségi helyszín több mint nyolcvanezer ingatlanját böngészheti interaktív térképünkön. Ezeknek egy részére – egy tavalyi kormányrendelet értelmében – a “világörökségi védelem jegyében” a magyar állam elővásárlási jogot jegyeztet be. Az innen letölthető, több mint 80 ezer ingatlant tartalmazó adatbázis az összes olyan ingatlant tartalmazza, amelyek világörökségi helyszínen fekszenek. Ezen ingatlanok egy részét az eladója köteles ugyanolyan feltételekkel felajánlani az államnak, mint egy esetleges másik vevőnek, az állam pedig eldöntheti, hogy él-e az elővásárlási jogával. A rendelet hatálya alól kivételt képeznek a lakóházak, a termőföldek és az erdőgazdasági területek. A csak helyrajzi számokat tartalmazó adatbázist összekötöttük a geolokációs koordinátákkal (szélességi és hosszúsági fok), és interaktív térképen ábrázoltuk a világörökségi helyszínen fekvő ingatlanokat.
Találatok: [6]  Oldalak:   1