language

Kulcsszavak:

műemlékvédelem highlight_off

Személyek:

Répássy Róbert highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Bemutatjuk az elit jogászklubot, ami a Miniszterelnökség luxusbüféjében működik

A Miniszterelnökség büféjeként, egyszersmind az Aurum alapítvány jogászcsapatának klubhelyiségeként működik a volt Lukács cukrászda műemlék szalonja. A tehetséggondozással is foglalkozó alapítvány 35 millió forintos, végeredményben közpénzből származó, a „nemzeti érzelmű” jogászok utánpótlásának biztosítására kapott támogatásnak köszönhetően csinosíthatta ki a kávézót, és működtethet tehetséggondozó programot. Az Aurumot MCC-s kötődésű alkotmánybírósági főtanácsadó alapította, kurátorai között Fidesz-közeli ügyvéd és miniszterelnökségi kabinetfőnök üldögél, felügyelőbizottságában volt parlamenti képviselő és a Mandiner hetilap újságírója is helyet kapott.

Összesen 6 milliárdért vette meg az állam a volt Malév-székházat és egy Andrássy úti irodaházat

Adatigénylésben kértük ki a Miniszterelnökségtől a két ingatlan értékbecslését és adásvételi szerződését. Az iratokból az derül ki, hogy az állam 3-3 milliárd forintot fizetett a két épületért, amelyeket elővásárlási jog segítségével szerzett meg.
Találatok: [2]  Oldalak:   1