Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Intézmények:

Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány highlight_off
Találatok: [6]  Oldalak:   1

V. László egy ügyet megúszott

Bűncselekmény hiányában szüntették meg a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány által a 2000-es évek első felében kötött szerződések ügyében tavaly indított nyomozást – tudta meg a Magyar Nemzet. Az érintett cégek egyike az éjszakai életből ismert V. László érdekeltségébe tartozott.

Kétmilliárdos csalás ügyében nyomoznak

A Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány által a 2000-es évek első felében kötött gyanús szerződések ügyében, amik összesen kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak az államnak - tudta meg a Magyar Nemzet.

Feljelenti a Magyar Nemzetet Zelnik József

Rágalmazás miatt feljelentést tett a Magyar Nemzet ellen Zelnik József. A lap előzőleg azt írta, hogy a KEHI szerint csaknem kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak azok a szerződések, amelyeket a Művészeti és Szabadművelési Alapítvány kötött a 2000-es évek első felében a Vigadó felújításával kapcsolatban.

Újabb ügyben is érintett Vizoviczki László?

Csaknem 2 milliárd forintos vagyoni kárt okozhattak azok a szerződések a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint, amelyeket a 2000-es évek első felében kötött a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány.

Újabb ügyben is érintett Vizoviczki László?

Csaknem 2 milliárd forintos vagyoni kárt okozhattak azok a szerződések a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint, amelyeket a 2000-es évek első felében kötött a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány.
Találatok: [6]  Oldalak:   1