language

Kulcsszavak:

környezetvédelem highlight_off

Intézmények:

MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Megint perelünk Paks II engedélyezési dokumentumaiért, a törésvonalról továbbra sincs szakmai konszenzus

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) november 30-án adott feltételes építési engedélyt Paks II talajkitermelési és víztelenítési munkáira, azaz a már megkezdett gödör további mélyítésére a telephelyen. Annak ellenére, hogy a törésvonal és a geológiai kockázatok terén még mindig lényeges véleménykülönbség áll fent az illetékes osztrák minisztérium szakértői és a magyar fél között. Szerettük volna megismerni az engedélykérelemhez beadott tervdokumentációt, a Paks II Atomerőmű Zrt. azonban nem válaszolt közérdekű adatkérésünkre az előírt határidőn belül, az OAH pedig elutasította azt: indoklásuk szerint „a tervdokumentáció nyilvánosságra hozatalával megvalósulna a közbiztonság sérelme, illetőleg annak veszélyeztetése”. Álláspontunk szerint a kért dokumentumoknak legalább egy része megismerhető lenne, ezért pert indítunk a kiadásukért.

Ausztria továbbra is kockázatosnak tartja atomerőművek építését Pakson

December elején újabb szakértői egyeztetést tart az Országos Atomenergia Hivatal és az Osztrák Környezetvédelmi Hivatal, amelyen információink szerint ismét téma lesz a paksi földrengésveszély kockázata. Az osztrák szakértők szerint nem voltak megfelelőek a Paks II. engedélyezési folyamata során elvégzett geológiai kutatások, és ezen aggályukat többször megosztották az illetékes magyar szervekkel. Az Átlátszó 2017-ben perelte ki a kutatási eredményeket, amelyek komolyan megkérdőjelezik a Paks II építésére kijelölt terület alkalmasságát, ugyanis az földfelszíni elmozdulásra képes törésvonalon fekszik.

A Dunát és a Paks1-et is kicsinálja Paks2

Vannak hatástanulmányok a Paks2-ről, és nem véletlenül tartják titokban a dolgot, mert nagyon gáz a projekt – ezek derülnek ki a hozzá eljuttatott dokumentumokból Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője szerint. Jávor a blogjára ki is rakta a tanulmányokat, amik szerint Paks2 katasztrofális hatású lesz mind a hazai villamosenergia rendszerre, Paks1 jövedelmezőségére, és a Duna hőháztartására.

Túltolják a paksi titkosítást

Nemcsak a nemzetbiztonsági érdekeket és szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogokat sértő adatokat, hanem a bővítéssel kapcsolatos összes dokumentumot titokban kell tartani egy szerdai bírósági ítélet szerint. A másodfokú döntés minden eddigi kormányzati állításnak ellentmond.

Kormánybiztos: Paks II. nem elég

Megkezdődött a Paks II. építéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyeztetési eljárás; ennek fontos része a közmeghallgatás, amelyet két hónapon belül 41 településen tartanak – jelentette be Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden Kalocsán, az első közmeghallgatás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

Az Európai Bizottsághoz fordul a PM a paksi szerződések titkosítása miatt

A z ombudsmanhoz és az Európai Bizottsághoz fordul a Párbeszéd Magyarországért (PM) a paksi atomerőmű-bővítés egyes adatainak 30 évre való titkosítása ügyében.

Együtt és külön is lépnek a paksi titkok ügyében az ellenzéki pártok

Miután Áder János köztársasági elnök bejelentette, hogy aláírja a törvényt, az LMP, a PM és az Együtt alkotmánybírósági felülvizsgálatot szeretne, de megy panasz Brüsszelbe és Aarhusba is. Az Európai Bizottság egyébként – mint arról itt a VS.hu-n már írtunk korábban – amúgy is vizsgálódik a paksi bővítés ügyében

Brüsszelt nem érdekli a titkosítás, mindent tudni akar Paks 2-ről

Az Európai Bizottságnak megvannak az eszközei, hogy megismerje a paksi szerződés részleteit – mondta a VS.hu-nak a versenyjogi biztos. Máshol egyébként ilyen mértékben nem titkosak a megállapodások.
Találatok: [8]  Oldalak:   1