language

Kulcsszavak:

adatgyűjtés highlight_off

Akták:

NAV-botrány highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Alkotmánybíróság előtt a NAV-botrány

A két képviselő, Schiffer András és Ángyán József alkotmányjogi panaszt terjeszt elő az Alkotmánybíróságon. Annak szeretnék elejét venni, hogy akár a jelenlegi, akár az új parlamenti többség a jövőben hasonló módon csorbítsa a kormányzati ellenőrzés szerepét a parlament munkájában.

Több órán át faggatták Horváth Andrást

Az általa tett feljelentésben elindult nyomozásban tanúként hallgatták meg a múlt héten Horváth Andrást, az áfacsalási botrányt kirobbantó volt adóhivatali dolgozót. Ügyvédje az ellene folyó nyomozás és a házkutatás miatt panaszt tett, azt elutasították, erre felülbírálati kérelmet nyújtottak be a bírósághoz.

Konteózás és kitérő válaszok a NAV-tól

Horváth András ügye kapcsán tettünk fel kérdéseket a volt alkalmazottját jogosulatlan adatkezeléssel, illetve összeesküvés-elméletek gyártásával vádoló adóhatóságnak. Egyes kérdéseinkre a NAV hosszan, másokra kurtán, néhol érdemileg, máshol pedig kitérően felelt. De összességében nemigen tisztult a kép.

Elutasították Horváth András panaszát

A főügyészség szerint nem azokkal a bűncselekményekkel gyanúsítható Horváth András, mint amikért a NAV feljelentette. Szerintük az információs rendszer megsértésének a gyanúja áll meg, ez két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
Találatok: [4]  Oldalak:   1