language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Akták:

NAV-botrány highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Vádemelés az amerikai kitiltási ügyben

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos ügyben egy budapesti férfival szemben, aki azt állította, az amerikai tulajdonú étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért el tudja intézni az étolaj áfájának csökkentését - jelentette be Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Így csicskáztatná Amerika az Orbán-kormányt – 27 pontos, exkluzív non-paper a Mandineren

„Nem mondjuk meg, milyennek kellene lenni a törvényeknek” – állította André Goodfriend, az Egyesült Államok volt budapesti ügyvivője. A Mandiner birtokába jutott, a nyilvánosság számára eddig ismeretlen, 2014. októberi non-paper viszont rávilágít: nagyon is konkrét törvénymódosításokat követelt az amerikai fél a magyar kormánytól (például a reklámadó eltörlését).

Orbán veszi hülyére Vargát, vagy Varga veszi hülyére az országot?

Vida Ildikó NAV-elnök lemondását hétfő délután fél háromig nem erősítették meg hivatalosan, bár már délelőtt 11-kor kiszivárgott a hír felmondásáról. Vida búcsúlevelét közben közölte a Magyar Nemzet. Nagyon furcsa, hogy az ország egyik legfontosabb hivatalának vezetéséről két sokáig semmit sem árult el a kormány.

Magyarországot támadják - ezek az ellenségeink a hírszerzés szerint

Az Információs Hivatalnál már lezajlott az átszervezés, az elhárításért felelős Alkotmányvédelmi Hivatalban viszont most kezdőnek a nagy átszervezések. A hírszerzést felügyelő Lázár János felsorolta, ki van épp Magyarország ellen.

Túl enyhék az ítéletek

Polt Péter szerint nem a magyar igazságszolgáltatástól függ, hogy tisztázódik-e Simon Gábor külföldön parkoltatott százmillióinak eredete. A legfőbb ügyész lapunknak adott interjújában elmondta, hogy az USA máig nem válaszolt a kitiltási ügyben feltett kérdéseire, hogy enyhének tartja a bírói ítéleteket, és hogy felül kellene vizsgálni a titkos információgyűjtés szabályozását.

„Orbán téved, Ildikó nem távozik magától”

Az „ezermilliárdos áfacsalás” másfél évig nem tudta megingatni a NAV elnökének pozícióját, az Orbán-Simicska háború viszont őt is elérheti. Önként azonban nem fog távozni, vélekedett lapunknak egy Simicska Lajos környezetéhez tartozó forrás.

Szorul a hurok az áfabotrányban? Gyanúsított a NAV-vezetők között

Mintha fordulna a kocka a NAV-botrányban: nem elég, hogy az Állami Számvevőszék pár napja kínos jelentést tett közzé a hatóságról, a legfőbb ügyész már azt is elárulta, hogy hivatali visszaéléssel gyanúsítják az egyik NAV-vezetőt, akit emiatt ki is hallgattak.

Újabb botrányra készül a volt NAV-os

A bíróság visszautasította Vida Ildikó Horváth András elleni keresetét, mert a NAV elnöke nem jelölte meg, kinek a személyiségi jogait sértette meg a volt adóellenőr. Horváth szerint valójában kormányzati érdeksérelemről van szó. A jövő héten újabb korrupciós üggyel áll elő.

Nyomoz az ügyészség Vida Ildikó feljelentése alapján

Megindította a nyomozást rágalmazás gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség Vida Ildikó feljelentése alapján. Egyelőre adatot gyűjtenek, de André Goodfriend amerikai ügyvivőt csak akkor gyanúsíthatják meg, ha az Egyesült Államok lemond a nevében a diplomáciai mentességről.
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>