language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Akták:

NAV-botrány highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Több mint felelőtlenség – Volt APEH-elnök az adóhivatal elleni vádakról

Amit Horváth András volt adóhivatali alkalmazott állít, az sem nem újdonság, sem nem elég konkrét és meggyőző. A NAV belső működése kizárja, hogy felülről le lehessen állítani bármilyen vizsgálatot – mondja Király László György egykori APEH-elnök, aki négy éve adószakértőként dolgozik.
Találatok: [1]  Oldalak:   1